Agrárdemonstráció: továbbra sincs megállapodás

Eredménytelenül zárult a háromoldalú egyeztetés, mert a minisztérium ajánlatcsomagját sem a gazdák, sem a feldolgozók nem fogadták el. A tüntetések folytatódnak.

  • unknown unknown
Agrárdemonstráció: továbbra sincs megállapodás
A tegnap esti tárgyalásokon az agrártárca jelezte, hogy előrehozná az EU-támogatások magyar kiegészítésének őszi kifizetését, pontosabban annak egy részét. Mintegy 46 milliárdot már tavasszal kiosztanának a gazdák között. Területen alapuló támogatás címszó alatt például hektáronként nyolcezer forinttal segítenék a gazdálkodókat - írja a Magyar Hírlap.



Ezenkívül a minisztérium elképzelései szerint az anyatehéntartóknak állatonként 40 ezer forintot adnának, míg a juh- és kecsketartók 1600 forintot kapnának. A tejtermelők veszteségeinek kompenzálására a korábban ajánlott literenkénti négyforintos támogatást megfejelnék két forinttal, amit egész éven át folyósítanának. Németh Imre miniszter azt is javasolta, hogy az agrárkormányzat 40 forintos literenkénti megpályázható exporttámogatást adjon a feldolgozóknak, ha azok 72 forintos literenkénti áron vásárolják fel a tejet.



A sertéspiacon kialakult feszültségek enyhítésére a minisztérium azonnali hatállyal bevezetné a jószágonkénti 1600 forintos állatjóléti támogatást. Úgy értesültünk, az agrártárca indokolt esetben kész piacvédelmi intézkedéseket – köztük a cseh disznóhúsimport leállítását – is bevezetni. A minisztérium javaslat-csomagja kevésnek bizonyult a termelőknek.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.