Elvben a bevándorlás - legyen az átmeneti vagy hosszan tartó - legfőbb haszonélvezője maga az emigráns, bár azért a befogadó országok is nyernek. George Borjas harvardi egyetemi professzor szerint ha a bevándorlás nyomán 10 százalékkal bővül a munkaerőlétszám, és átlagban 3 százalékkal csökken a munkabér, a befogadó ország bruttó hazai összterméke (GDP) alig 0,1 százalékkal növekszik. Ha a bevándorlók többet adóznak, mint amennyi pénzhez jutnak a szociális juttatásokon keresztül, ez a társadalom többi tagjának plusz bevételeket jelent. A legjobb adófizetők azok az ideiglenes külföldi munkavállalók, akiknek magas a fizetésük, és valószínűleg nem vesztik el az állásukat.

Egy ország - önző nézőpontból - akkor jár a legjobban, ha a lehető legalacsonyabb áron jut hozzá emberi erőforráshoz a világ más részeiből. A britek szinte zavarba ejtően ügyesek voltak e tekintetben: 2002-ben több mint 30 ezer külföldi ápolónő dolgozott a brit betegellátásban. Jellemzi a helyzetet, hogy míg a bevádolók 42 százaléka felsőfokú iskolát végzett, addig az őshonos briteknél ez az arány mindössze 29 százalék.

A bevándorlás révén sokszínűvé válik a társadalom. E sokféleség gazdasági növekedést eredményezhet azáltal, hogy többféle ember, többféle nyelven beszél, nagyobb külföldi kapcsolatrendszerrel rendelkezik szerte a világon, és ezáltal élénkebb és biztosabb kulturális lábakon álló külkereskedelemmel segíti az adott ország gazdaságát. A bevándorlás nyomán emelkedhet a termelékenység, amennyiben az infrastruktúra kihasználtsága javul. Ám egy bizonyos ponton túl bekövetkezhet a túlnépesedés. A sűrűn lakott európai országokban a túlnépesedéssel kapcsolatos, emigrációt kiiktatni szándékozó aggályok nyitott fülekre találtak.

Európának - a lakosság túlzott koncentrációjával egyidőben - szembe kell néznie két ezzel látszólag ellentmondó jelenséggel, a munkaerőhiánnyal és az elöregedő társadalmakat sújtó problémával: az aktív népességre egyre több nyugdíjas jut. A munkaerőhiány felléphet a gazdaság általános túlfűtöttsége miatt, de amiatt is, hogy egyes szakmák iránt megugrik a kereslet. Az általános gazdasági túlfűtöttséget a kereslet visszafogásával kell leküzdeni, ilyenkor hiba lenne a bevándorlás ösztönzésével olajat önteni a tűzre. Izgalmasabb az a dilemma, hogy miképpen enyhítsük a munkaerőhiányt egyes szakmákban: a bevándorlás ösztönzésével vagy a hazaiak intenzívebb átképzésével, illetve béreik emelésével? A bevándorlással a munkaerőképzés költségei megspórolhatóak, és a munkabéreket is alacsonyabban lehet tartani. A nővéreket például Angliában nagyon alacsony fizetésért alkalmazzák, hiszen akkora a kínálat. Bevándorlók nélkül a vízvezeték-szerelők és villanyszerelők bére meghaladná több diplomásét is, és emiatt sokan hajlandók lennének ezt a foglalkozást választani. Egyáltalán nem biztos, hogy ez olyan rossz dolog lenne.

Egy olyan országban, ahol a születések száma nagyon alacsony, a csökkenő lakosság munkaerőpiacra gyakorolt hatása drámai lehet. Nagyarányú bevándorlás hiányában a fizetések meredeken emelkednének, emiatt kevesebb jutna az időseknek. Ilyen esetben a bevándorlás pozitív hatással lehet a gazdasági növekedésre. Az OECD Nemzetközi Migrációs Trendek című kiadványa szerint a brit lakosság számának legutóbbi gyarapodása fele részben a bevándorlóknak tudható be. Az Európai Unió összességét tekintve, a lakosság gyarapodása csaknem teljes egészében a bevándorlásnak köszönhető. Figyelembe kell ugyanakkor venni a bevándorlás mértékét. Egy ENSZ-elemzés szerint ha az EU-ban a bevándorlás révén permanensen fenn akarják tartani az aktív lakosság-nyugdíjasok jelenlegi arányát, akkor 2050-ben már 1,2 milliárdos lesz az európai népesség, szemben a jelenlegi 380 millióval, ami már a 10 csatlakozó ország népességét is magába foglalja.

Végső soron a bevándorlásról szóló politikai döntést nem elsősorban gazdasági érvek döntik majd el, hanem az, hogy milyen az illető országban elfogadott értékrend, illetve milyen országban is szeretnének élni annak polgárai.