Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az építészeti minőség nem fejezhető ki számokban, ezért sokféle tájékoztatásra, ismeretgazdagító eseményre van szükség, amelyek nemzetközi szinten még eredményesebbek lehetnek - vélik a lakásépítés jövőjéről szóló holland-magyar konferencia szervezői.
Az Erzsébet téri Gödör Klub lesz a helyszíne április 4-én A lakásépítés jövője: a minőség és az identitás kihívásai című holland-magyar konferenciának, amelyen megtekinthető majd a Hollandia építészettörténetének áttekintése 1900-tól 2000-ig időrendben című kiállítás. A konferenciát Sybilla Dekker holland miniszterasszony és Kolber István miniszter nyitja majd meg.
Magyarországon az utóbbi néhány évben kiemelt téma a lakásépítés, néhány éves megtorpanás után fellendülés tapasztalható ezen a területen is. Az építészet - mint a kultúra egyik fontos “ágazata” - ugyanakkor nem biztos, hogy kellően tudott reagálni a növekvő igényekre.
A konferencia célja nem csupán az, hogy képet adjon a két ország építésügyi helyzetéről, hanem olyan tapasztalatcserét is kínál, amely előnyösen inspirál a kétoldalú szakmai együttműködésre. A rendezvény jó alkalom arra, hogy bemutassa a két ország lakásügyi és településrendezési jelenét és jövőjét - egyszerre közelítve meg a kérdéskört a döntéshozói szervek (államigazgatási hivatalok és önkormányzatok), a fejlesztők, az építészek és a kulturális településmérnökök szempontjából - hangsúlyozta Sikkes Dick, a Roeleveld -Sikkes Építészek iroda vezetője.
A fejlesztők holland és magyar részről is megosztják majd tapasztalataikat. Nem csupán azt, hogy országukban hogyan valósítják meg a beruházásokat, hanem kitérnek arra is, hogyan tudják biztosítani a lakásépítészetben a manapság egyre jelentősebb szempontot: a minőséget. Ám szó lesz arrról is, hogy a két országban hogyan működnek együtt az államigazgatási szervek a fejlesztővel, mely feladatok tartoznak a fejlesztő és melyek az állami szervek hatáskörébe.
Az építészek bemutatják a két ország építészeti, kiváltképp lakásépítészeti hagyományait. Megtudhatjuk azt is, hogy a több mint száz éves 1901-es lakásépítési törvénynek milyen szerepe volt a holland városok fejlődésére. Hatására ugyanis nem csupán rendezett lett a környezet, hanem kimondottan magas színvonalú városépítészeti együttesek jöttek létre.
Ezúttal Budapesten tekinthető meg a Hollandia építészettörténetének áttekintése 1900-tól 2000-ig időrendben című utazó kiállítás, amelyet a Delfti Műszaki Egyetem Építészkara állított össze kronológikus fotókiállításként.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.