Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Sokmilliárd forintos kárt okozott az egyes önkormányzatoknak a lakásmaffia az elmúlt 4-5 évben azzal, hogy törvénytelen módon tett szert bérlakásokra - mondta Hajdu László, a XV. kerület polgármestere.
A lakásmaffiák tevékenysége nagyobb arányban érintette az önkormányzati, mint a magántulajdont, a XV. kerületben például közel félszáz bérlakás jogtalan eladásáról, illetve megvásárlásáról tudunk - mondta Hajdu László. Ez az összes önkormányzati ingatlan másfél-két százaléka és legalább félmilliárd forintos kárt jelent Újpalotának. Az ingatlancsalók jellemzően a szegény, munkanélküli, eladósodott családokat vezetik félre, uzsorakamatú hiteleket ajánlva nekik, s a kölcsön tétje mindig a lakás - mutatott rá a polgármester.
Megjegyezte, az önkormányzati bérlakásban lakók sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy a bérleményt nem adhatják el, ezt használják ki a csalók, de az is előfordul, hogy a bérlő tudatosan vesz részt a szabálytalan adásvételben. Az ilyen módon, általában okirat-hamisítással megvásárolt ingatlanok továbbértékesítése után, a kerület csak hosszú jogi procedúra után tudja visszaszerezni az ingatlanát - mondta Hajdu.
A polgármester elmondta azt is, hogy az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának szerdai ülésén kifejtette, véleménye szerint az 1993. évi lakástörvény nem teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok az otthonuktól megfosztott, hajléktalanná vált családokon segítsenek.
A jogszabály szerint ugyanis, akinek öt éven belül ingatlantulajdona volt, az nem jogosult szociális bérlakás igénylésére az önkormányzatoktól, sok család ezért nem tud kitörni hajléktalanságból.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.