Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az átlagos manhattani négyzetméterár 1,7 millió forintos összege mindössze néhány százezer forinttal magasabb, mint a legdrágább budapesti lakások négyzetméterára. A manhattani apartmanok átlagos eladási ára az első negyedévben új rekordot döntött - idézi a Prudential Douglas Elliman Manhattan Market Overview című piaci felmérését a Portfolio.
Az év első hónapjaiban kialakult átlagos eladási ár 1,21 millió dollárra emelkedett, ez 23 százalékkal volt magasabb a negyedik negyedév, és 26 százalékkal a tavalyi első negyedév adatánál. Az átlagos négyzetlábár (egy négyzetláb 0,1 négyzetméter) első ízben haladta meg a 900 dolláros szintet. Pontosan 910 dollárra emelkedett, ami a megelőző negyedévhez képest 16,7 százalékos, a tavalyi év első negyedévéhez képest pedig 28 százalékos többlet.
A jelentés szerint az árak felfutását a javuló gazdasági feltételek, a szűk kínálat, az emelkedő jövedelmek és az a széles körben elterjedt várakozás okozta, miszerint a közeljövőben emelkedni fognak a jelzálogkamatok.
Budapesten eddig csak néhány lakás lépte át a négyzetméterenkénti egymilliós határt. Az új ingatlanok között eddig a Várban épült Anjou ház volt az egyetlen, ahol a legjobb apartmanokat 1,3 millió forintos négyzetméteráron kínálták. Ingatlanpiaci szakértők szerint az egymilliós határt ingatlanpiaci szakértők szerint akár egy felújított házban levő, belvárosi, Dunára néző, tetőteraszos lakás is átlépheti. A budai oldalon is akadnak olyan villák, melyeknek lakásai elérik az egymilliós négyzetméterárat, ám az ingatlanok nagy mérete miatt nem lehet ennyire magas árat számolni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.