A  város jövőjével kapcsolatos aggodalmukat fogalmazták meg azok a válaszadók, akik a fővárosi önkormányzat által kezdeményezett felmérésben vettek részt. Az önkormányzat a város egészének lakásállományát figyelembe vevő lakáspolitikai koncepció kidolgozásához kérdőívezéses módszerrel gyűjtött ötleteket.

A többség egyetért azzal, hogy Budapestet élhetőbbé kell tenni, hogy ne kényszer legyen a városban lakni - munkalehetőségek, oktatási intézmények és lehetőségek miatt. Egybehangzó vélemény alapján a legfontosabb probléma a lakókörnyezet, a környezet minőségének állapota, illetve annak romlása. A "környezeti károkat" jelölték meg a válaszadók az egyik legfontosabb okként, ami miatt egyre élhetetlenebb a város.

Nem volt olyan válaszadó, aki ne említette volna problémaként a lakókörnyezetének minőségét, amely alapvetően városi probléma, hiszen a lakások közvetlen környezete már „köztér”, a városokban általában hiányzik a védőterület, ami két privát tér (lakás, otthon) között az esetleges feszültségeket oldja. A környezet minőségéhez tartozik és szintén nagyon sok válaszban merült föl, leginkább a városból való kiköltözés okaként, a zöldterületek fogyása, hiánya.

Sokan tartják aggasztónak a lakásállomány minőségét. A felújítást leginkább a belvárosi régi bérházak esetén, illetve a panel- és lakótelepi lakásokban sürgetik az emberek. Egy házban sok lakás van, ezért a panelházak esetében a legnehezebb a lakók közti együttműködés például a felújítási munkálatok kapcsán. Gyakran fordul elő, hogy a panelben élők jövedelmi helyzete nem teszi lehetővé a felújítási költségekhez való hozzájárulást.

Érdekes vita bontakozott ki a lakótelepek és lakóparkok összehasonlításából. Szinte ugyanannyian teszik le voksukat a szép, új, élhető, zöldövezeti lakópark mellett, mint amennyien a fátlan, túlzottan magas beépítési aránnyal rendelkező, közvetlen környezetébe nem illő, túlzsúfolt lakóparkokat kárhoztatják. A lakótelepek esetében az egyik visszatérő gondolat a „szürkeség” volt. Bár sokan állítják, hogy életszerűbbek, környezettudatosabbak a lakótelepek, az általános lelakottság, leromlott állapot, sivárság azonban rányomja a bélyegét a lakótelepek megítélésére. Nem volt olyan válaszadó, aki valami módon ne a zöldterületek, a parkok, gyalogos területek fejlesztését javasolta volna.

A város „elhagyását”, az agglomerációba költözést választók motivációjaként szintén a zöld környezetet, az egészségesebb életvitelt, a kevesebb stressz és a csendes környezetet jelölték meg. Az agglomerációt – a tapasztalatok szerint – azok választják, akik számára megfizethetetlen, hogy mindezt a város néhány „zöld szigetén” belül találják meg. A különböző lakókörnyezetek összevetésénél hangsúlyt kapott a személyes kapcsolatok fontossága is. A nagyobb lakótelepet sokan azért nem szeretik, mert személytelen tömeget alkot, ahol az emberek nem ismerik, nincs esélyük, hogy megismerjék egymást. Sokan tehát az emberibb, átláthatóbb szomszédsági kapcsolatok miatt is választják az agglomeráció kisebb településeit. Az is megerősítést nyert, hogy a gyermekvállalás az a vízválasztó, amely a kiköltözési döntést elősegíti.

A kérdések között szerepelt még a társadalmi problémák megítélése és az állam szerepvállalásának feltételezett tere. Az állami szerepvállalás területén fogalmazódott meg a legtöbb javaslat, elvárás, önkormányzati összefogásból adódó lehetőség.

A lakásprivatizáció kapcsán tulajdonhoz jutott háztartások sokszor nem voltak felkészülve a tulajdonlásból fakadó felelősség felvállalására - derül ki válaszokból. Az idősebb generáció a lakhatás biztonsága érdekében sokszor túl nagy terhet vett magára, amikor megvásárolták lakásukat, és most sokszor még lakásfenntartást is képtelenek finanszírozni. A válaszadók másik problémája a tulajdonosi szerkezet negatív hatása a mobilitásra. A magas lakástulajdonlási arány főleg a fiatalokat lehetetleníti el: nem tudnak saját lakáshoz jutni.

A kérdőív rákérdezett arra is, hogy miképpen hat a lakókörnyezet az ott élők életére. Kiderült, sokan tekintik a lakókörnyezetet az identitás egyik legfontosabb elemének. Hatással van az egészségre, az igényesség kialakulására, az ízlésre, a munkahelyi teljesítőképességre, munkalehetőségekre is. Egyes válaszadók ezzel szemben a társadalom előítéletességét is problémaként hozták fel. A rossz lakókörnyezetet sokszor ruházzuk fel életvezetési, morális tartalommal, és egyben megbélyegezzük a leromlott állapotú házakban lakókat.

A lakáspiac eltolódott a lakásépítés felé, és nagyon hangsúlytalan a meglévő lakásállomány felújításának problémája – derült ki a felmérésből. A lakáspiac volt az egyik legtöbbet idézett terület, ahol a válaszadók szerint az önkormányzatoknak be kellene avatkozniuk. Sokak szerint ugyanis jelenleg a túlságosan szabad(os) befektetői érdekek vezérlik a lakáspiacot. A befektetőket a rövid távú profitmaximalizálás jellemzi.

Torz a budapesti lakásstruktúrára, jellemzően túl sok a kis méretű lakás, amely alkalmatlan családi életre, gyermekvállalásra. A lakás sok esetben munkahelyi funkciójának sem tud eleget tenni. Kritikusabb válaszadók kiemelték azt is, hogy az új lakások átgondolatlanul, összehangolatlanul, rossz minőségű anyagokból, túl gyorsan, kapkodva épülnek, és a mostani panel lakótelepek problémái jelentkezhetnek majd ezeknél is.

Az állam szerepét különbözőképpen ítélték meg a válaszadók, de egységesnek mondható az az álláspont, hogy a konzultációban részt vevők az állam sokkal hatékonyabb, erőteljesebb beavatkozását látnák szívesen.

Az állam beavatkozásának indokaként szerepelt a piaci működés tökéletlensége, a város arculatának megteremtése iránti felelősség, a társadalmilag hátrányos csoportok megsegítése, az akadálymentesség megteremtése, vagy a szociális lakhatás biztosítása.

A szerepvállalás módjában azonban már eltérnek a vélemények. Vannak, akik erőteljes irányító, sőt már-már árszabályozó szerepet szánnának az államnak, sokan a minőségi garanciák betartatását várnák el, mások beruházásokat szeretnének. Voltak a válaszok között olyanok is, akik a közvetlen szolgáltatások helyett inkább a szabályozásban, a peremfeltételek meghatározásában látják az állam szerepét.

Mások – főként civil szervezetek – azt várnák el, hogy adjon teret az állam az önszerveződésnek, jól működő közösségek létrejöttének, például ösztönző rendszerek kialakításával. Sokféle ötlet, szempont megfogalmazódotti, például az időseknek pihenőpadok elhelyezése vagy a lakásépítések minőségbiztosításának feladata. A javaslatok két nagy iránya volt felismerhető, az egyik a lakáspiac működésébe történő beavatkozásokra adott ötleteket, a másik pedig a közösségi élet támogatását emelte ki.

Javaslatként merült fel a lakásszövetkezetek, nonprofit lakásszektor bevonása a felújításokba, rehabilitációba, illetve a városi funkciókhoz kötődő kisvállalkozások megerősítése, integrálása a helyi programokba, feladatokba. Szintén felmerült, hogy támogatni kell a közösségi funkciók, terek kialakítását, a közösség számára találkozó helyek, fórumok biztosítását, illetve segíteni kell a helyi érdekvédő egyesületeket.