Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Használt lakás vásárlásakor szeptembertől csak az kap hitelt, aki komfortos ingatlant vásárol. A tervek szerint ősztől változik a korhatár is, a 30-ról 35 évre nő. A hat legnagyobb hazai bank adatai szerint a programban a hitelkérelmezők száma eléri a kilencezret.
Megnőtt a fészekrakók lakásvásárlási kedve, erre utal, hogy a kezdeti bizalmatlan fogadtatás után az utóbbi egy hónap alatt 50 százalékkal bővült a kérelmezők száma és a teljes "fészekrakós" hitelállomány is - írja a Világgazdaság.
A hat legnagyobb bank adatai szerint a február elején elindult programban az összes hitelkérelmezők száma eléri a 9 ezret, míg a kérelmek értéke a 24 milliárd forintot - teszi hozzá a lap. A ténylegesen megítélt kölcsönök sem sokkal maradnak el ezektől: 8 ezer megkötött szerződéssel 22 milliárd forint hitelt utaltak át.
A fiatalok átlagosan 3-5 millió forintot igényeltek. A bankok szerint még több lenne az ügyfél, ha nem 30, hanem 35 éves korig lehetne igénybe venni a kedvezményes hitelt. Erre azonban a sok érdeklődő miatt nincs sok esély, mert félő, hogy kimerül a költségvetési keret.
A használt lakásokra igénybe vehető úgynevezett félszocpol kiemelkedően sikeres. Ezzel a lehetőséggel a 35 éven aluli, gyermekeket nevelő családok, egyedülálló szülők élhetnek.
A vissza nem térítendő támogatás összege - 1 gyermek esetében 450 ezer forint, 2 gyermeknél már 1,2 millió forint, míg a 3 gyermekes családoknak 1,9 millió forint, négy gyermekeseknél pedig 2,3 millió forintot utalnak - akkor jár, ha a vásárlandó lakás értéke nem haladja meg a fővárosban a 12 millió, míg vidéken a 8 millió forintot. Az érdeklődés a lakásárakon is éreztetheti áremelő hatását.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.