Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az állampolgárok több segítséget várnak az államtól a lakáshoz jutás kérdésében, bár az Alkotmánybíróság egyik korábbi határozata alapján az alaptörvény csak az átmeneti szálláshoz való jogot tartalmazza - mondta Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Sziget Fesztiválon.
Az ombudsman szerint a szocializmus lakáspolitikájának teljesíthetetlensége még mindig érezteti hatását, sokan ma is úgy érzik, hogy joguk van lakást kapniuk az államtól.
Horváth Csaba szocialista parlamenti képviselő, Budapest II. kerületi polgármester arról beszélt a fiatalok lakáshoz jutásának esélyeiről rendezett fórumon, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány az elmúlt három évben tett lakáspolitikai lépései a gyermekvállalást motiválták. A 2002-es adatokhoz képest napjainkra a duplájára nőtt a gyermekvállalást segítő, ahhoz kapcsolódó vissza nem térítendő támogatások összege. A Fészekrakó programot 100-150 ezer család vehetné igénybe, a kormány erre az éve 8-10 ezer igénylőre számított. A jelenlegi adatok alapján 2005 végére 15 ezerre nőhet a programot igénybe vevők száma - magyarázta Horváth Csaba.
Mádi László (Fidesz) a gyermekvállalás szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte, hogy az állam szerepvállalása hosszú távon is kiszámítható legyen. Ennek része kell legyen, hogy az adókedvezményeket ne nyirbálják meg és a hitelkamatok se nőjenek. Mádi szerint a Fidesz-kormány idején, 2001-ben hozott kormányhatározat áttörést jelentett, hiszen a lakáshitelek kamatai akkor 28 százalékról 5-6 százalékra csökkentek.
Az ellenzéki képviselő szerint a kormánynak olyan kedvezményeket kell adnia, amelyek a használtlakás-piac forgalmát is elősegítik, hiszen utóbbi egyharmadával csökkent az elmúlt időszakban, és "áll a piac". Az illetékterhek csökkentése nagy lökést adhatna a piacnak - fűzte hozzá.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.