Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A lakástámogatásokról szóló rendelet módosítása augusztus 11.-től hatályos. A szinte titokban meghozott szigorító döntés hivatalos indoka a visszaélések visszaszorítása - írja a Népszabadság.
A Fészekrakó programra szánt támogatási keretet ugyanis rosszul becsülték meg, így a kormánynak még 13 milliárd forintot kellett hozzáadnia az eredetileg alig hétmilliárdos kerethez - írja a Népszabadság.
A többletkiadás indokai között csak a visszaélések szerepelnek. A bevezetés időpontja, február eleje és július vége között ugyanis majdnem 7500-an igényeltek félszocpolt, összesen 8,8 milliárd forint értékben.
A szigorítás alapját mindenesetre azok az élelmes nagycsaládosok jelentik, akik kis értékű, meglehetősen leromlott állapotú ingatlanokat vásároltak meg feltűnően magas összegért. A félszocpol egy gyermeknél 450 ezer forint, kettőnél 1,2 millió, három esetében 1,9, négynél pedig 2,4 millió forint. Az eredeti szabályok szerint a vissza nem térítendő támogatást 35 év alatti párok kaphatják, az egyetlen korlát az, hogy az ingatlan értékének 80 százaléka lehet csak támogatás.
A lap szerint kedd óta az a változás, hogy legalább egyéves élettársi kapcsolatot kell igazolni a félszocpol kedvezmény felvételéhez, továbbá új követelmény az is, hogy a lakás legalább komfortos legyen - így akadályoznák meg azt, hogy a nagyon leromlott állapotú házakra vegyenek fel támogatást. A módosítással a bankok is egyetértettek.
Az új rendeletbe azonban bekerült egy furcsa korlátozó mondat is. A Fészekrakó-programban a fiatalok otthonteremtési támogatásával vásárolt lakás vételára "nem lehet több sem az illetékes önkormányzat jegyzője által kiadott értékbizonyítvány szerinti értéknél, sem a hitelintézet által megállapított forgalmi értéknél".
Telekes György, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese a módosítást a visszaélések korlátozásával indokolta. "Az önkormányzati és a banki kontroll azt szolgálja, hogy ne lehessen értéktelen lakások dupla, vagy tripla árú ál-adásvételével kicsalni az állami támogatást" - idézi a főosztályvezetőt a lap. Telekes azt is elismerte, valóban nem szerencsés, hogy a félszocpolt igénylőknek a banki értékbecslés mellé még egy dokumentumot is be kell szerezniük. Jobb lett volna, ha a rendelet nem egymás mellett, hanem vegymás kiegészítőjeként követeli meg valamelyik igazolást.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.