Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Budapest XIII. kerületi önkormányzat 1,77 milliárd forintos beruházásában épült 109 bérlakást adott át a lakóknak Kiss Péter kancelláriaminiszter.
Az Állami Támogatású Bérlakás Program keretében az építéshez több mint 450 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat - mondta Tóth József, a kerület polgármestere.
A tervek elkészítéséhez pályázat útján a Fővárosi Önkormányzat Stratégiai Alapjából 39 millió forintot kaptak. A nettó 5782 négyzetméter alapterületű ingatlan kivitelezését a Hérosz Rt. végezte.
A hatszintes épületben lévő lakásokat az önkormányzat pályáztatás útján, költségalapon adja bérbe. A közelmúltban átadott Bulcsú utcai lakásokkal együtt a kerület 175 bérlakással gazdagodott.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.