Több százezer forintot bukhatnak, akik támogatott hitellel költöznek lakóparkba. Addig ugyanis nem kapják meg a kamatkedvezményt, amíg a földhivatal nem jegyzi be a több épületből álló társasházat, és nem végzi el a gyakran több száz lakás albetétesítését.

Támogatott hitel
© Fazekas István
"Nem szolgálják a lakásvásárlók érdekeit az ingatlan-nyilvántartással és a társasház-létesítéssel kapcsolatos jogszabályok" - summázta a támogatott hitelek törlesztésével kapcsolatos anomáliákat a HVG-nek Bakondi Anikó, az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Global Investment Kft. képviselője. Semmi jóra nem számíthat például a lakásvásárló az olyan lakóparki projektnél, amely több ütemben, néha egy év eltolódással valósul meg, mivel az előírások szerint a különálló épületeknek egyetlen társasházat kell alkotniuk, ha az alattuk levő telek nem osztható meg. Minden lakónak meg kell várnia tehát az utolsó lakások elkészültét és használatbavételi engedélyét, és csak ezután adható be a földhivatalhoz a társasház alapító okirata, majd ennek bejegyzése után mondhatnak a tulajdoni lapon is önálló lakástulajdont magukénak.

A várakozás azoknak okoz gondot, akik jelzáloglevél-kamattámogatásos hitellel vásárolják lakásukat. Az ilyen hitel kamata 2003 végéig 3 százalékos volt, jelenleg 5-6 százalék közötti. A kamattámogatás folyósításának azonban előfeltétele, hogy legyen olyan önálló tulajdon, amelyre bejegyezhető a bank jelzálogjoga, amit a kereskedelmi bank a hitel kedvezményes refinanszírozásához elad a jelzálogbanknak, és csak ezt követően kezdődhet meg a kamattámogatás legfeljebb tízéves időszaka. A kamattámogatás lehívásáig azonban az ügyfél számára a hitel a támogatottnál legalább 10 százalékponttal magasabb piaci kamaton ketyeg, vagy a kedvezményes kamaton felül adminisztrációs díj terheli, ami például a Kereskedelmi és Hitelbanknál évi 6 százalék.

Második oldal: következmények (Oldaltörés)

A következmény súlyos lehet. "Több mint egy éve várok az albetétesítésre, azóta havi 52 ezer forint helyett 86 ezret törlesztek, eddig félmillió a ráfizetésem" - fakadt ki a HVG-nek Kató Barna, a XIII. kerületi Madarász utcai lakópark egyik lakásának tulajdonosa. A lakóparkban legalább harminc-negyven sorstársáról tud; van, akit havi 80 ezer forint helyett 150 ezres teher nyom. A zuglói Zöldváros lakópark internetes fórumán is hasonlókról panaszkodnak a tavaly nyáron költözők, náluk máig nem történt meg a tavaly novemberre ígért társasházi bejegyzés, mert az egyik szomszéd megtámadta a használatbavételi engedélyt. A Józsefváros szélén fekvő Füvészkertnél épült sorház lakógyűlésén is szóvá tette nemrégiben valaki, hogy anyagilag lassan ellehetetlenedik az albetétesítés késése következtében havi 70 ezer forinttal megfejelt (eredetileg 60 ezres) törlesztéstől.

A mára kialakult kétségbeejtő helyzetek a támogatások szigorítása miatti 2003. év végi banki rohamokra is visszavezethetők, amikor nagyszámú lakás még lábon elkelt, elsősorban Budapesten. A bankfiókokba betóduló ügyfeleknek a hitelügyintézők nem részletezték a finanszírozás várható buktatóit, s bár sokan tisztában voltak a Fővárosi Földhivatal (FFH) akkori mintegy 100 ezres ügyfélhátralékával, ügyvédi segítséggel, "olajozással" remélték elérni a gyors bejegyezést.

"A földhivatalra mutogat mindenki, holott ma már a fejlesztőkön áll vagy bukik a bejegyzés" - mondta a HVG-nek Osskó András, az FFH vezetője. Állítása szerint 2004 végéig ledolgozták a hátralékot, ma már naprakész állapotban van a nyilvántartás, és ha rendben vannak az iratok, harminc napon belül bejegyzik az ingatlanokat. Azt azonban elismerte, hogy a lakóparkoknál elhúzódnak az albetétesítések, de szerinte azért, mert a beruházók nem tartják be az ingatlanbejegyzés formai-tartalmi követelményeit. Az ingatlanfejlesztő a társasházi törvény adta lehetőséggel élve, az ügymenet gyorsítása érdekében elő-társasháziokiratot készít, de ez sem segít akkor, ha az egy telken álló épületek több ütemben készülnek el. Több hónapos csúszást okoz az is, ha az értékesítés folyamán megváltoztatják az alapító okiratban eredetileg szereplő lakássorszámozást. Ilyenkor ugyanis át kell írni a sorszámok alapján kiadott földhivatali helyrajzi számokat, és módosítani kell a már megkötött, sokszor száznál is több adásvételi szerződést is. Ezt mindenképpen végig kell csinálni, a helyrajzi számnak ugyanis összhangban kell lennie a lakás sorszámával - állítja Osskó. A tűzvonalban álló, azaz az ingatlanbejegyzést végző Fővárosi Kerületek Földhivatalában viszont úgy vélik, az ingatlan-nyilvántartásról, továbbá a társasházakról szóló törvények módosításával orvosolni lehetne a bajt, azaz ha a szabályok lehetőséget adnának a több ütemben épülő lakóparkok lakásainak azonnali bejegyzésére - derül ki egy, az FFH-nak írt levelükből.

Harmadik oldal: a hivatal egyelőre nem lép (Oldaltörés)

Elvérezhet a társasház-alapítás az ingatlanfejlesztő legjobb szándéka ellenére is. Nem tagadható meg például, ha a vevő ragaszkodik az általa vásárolt két lakás egybenyitásához. Emiatt viszont egy lakást ki kell venni az előre meghatározott helyrajzi számon beírtakból, és át kell alakítani az egész társasházi alapító okiratot, ami újraindítja a bejegyzési folyamatot. A helyrajzi számok kiadása amúgy is ingoványos terület. A társasházak alapító okiratában az alapító által adott számozás jelenik meg, és ennek megfelelően kötik meg az adásvételi, illetve a banki hitelszerződéseket. Nem szabályozott viszont az új épületen belüli helyrajzi számok kiadásának rendje, ezért előfordul, hogy a földhivatal másképp számoz, mint a társasház, ami miatt azután az összes adásvételi szerződést módosítani kell. Az ingatlanfejlesztők leginkább úgy segíthetnének majdani lakóiknak, ha nem építenének például kétszáz lakásnál nagyobb vagy több ütemben megvalósuló társasházat.

Egyelőre nem foglalkozik a problémával az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, de Borsi László, a hivatal elnöke a HVG kérdésére nem zárta ki, hogy tárgyalást kezdenek a bankokkal, ha fél évig vagy annál is tovább tartó bejegyzés gátolja a támogatott hitel felvételét. A bankok egyébként készségesen írnak sürgető leveleket a földhivatalnak ügyfeleik érdekében, de nem bánják, ha adósuk piaci kamatot fizet, mivel így nagyobb rajta a nyereség. A hitelszerződés megkötése előtt aggályoskodóknak legfeljebb azt tudják ajánlani, hogy a frissen vásárolt helyett kínáljanak más tehermentes ingatlant fedezetként, ilyenkor ugyanis azonnal támogatott kölcsönt tudnak folyósítani. Ez a gyakorlat elsősorban az OTP Banknál terjedt el. A többi, devizahitelezésben élen járó pénzintézet az akadályok áthidalására inkább a támogatottnál amúgy is alacsonyabb kamatozású svájci frankos kölcsönt ajánlja. A lakáshitelezéssel foglalkozó több mint egy tucat bank közül egyedül a HVB-bankcsoport jelzálogbankja kínál olyan megoldást, amelynél kezdettől támogatott kamattal kell törleszteni.

PAPP EMÍLIA

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Pénzügyek

Továbbra is nagy lábon?

Alig változott a lakáscélú hitelek átlagos kamatlába januárban: 11,83-ról csak 11,74 százalékra csökkent, sőt az egyéb...

Hont András: Népértékelő

Hont András: Népértékelő

Döbbenetes hibával készült el Lady Gaga új tetoválása

Döbbenetes hibával készült el Lady Gaga új tetoválása

Havi 1,1 millió forintért lehet üzemeltetni a budaörsi repülőteret

Havi 1,1 millió forintért lehet üzemeltetni a budaörsi repülőteret

Videóval válaszolt a Párbeszéd az Orbán-rezsimnek

Videóval válaszolt a Párbeszéd az Orbán-rezsimnek

Az óvszernek van értelme az iskolákban az ENSZ szerint

Az óvszernek van értelme az iskolákban az ENSZ szerint

7 üléses támogatás és zöld rendszám: nagycsaládos álomautó lehet ez az új Transporter

7 üléses támogatás és zöld rendszám: nagycsaládos álomautó lehet ez az új Transporter