A tervek szerint november 15-re fejezték volna be a nyékládházi felüljáró átépítését, ám nem készültek el időben a munkával - mondta Tóth. Hozzátette: amennyiben az időjárás engedi november 25-re befejezik az építkezést, addig azonban továbbra is ingyenesen hajthatnak fel az autósok az M30-as ezen szakaszára. A felüljáró átadása után viszont itt is kötelező lesz a matrica - mondta a szóvivő.
Még tíz napig ingyenes az M30-as
Várhatóan még tíz napig, azaz november 25-ig használható díjmentesen az M30-as Emőd és Miskolc közötti szakasza, ugyanis késik a nyékládházi felüljáró átadása - közölte Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.