szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 562,04 pontos erősödéssel 20929,66 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 2,76 százalékos erősödés.

Szerdán 26,6 milliárd forint értékben kereskedtek a tőzsdén. A Richter 5,57 százalékkal, a Mol 4,14 százalékkal erősödött szerdán, az OTP is 1,41, a Magyar Telekom 1,14 százalékkal javította értékét.

A Richter és a Mol húzták fel elsősorban az indexet, míg a Mol egész nap folyamatosan erősödött, a Richter ára a nap vége felé az amerikai piacok nyitását követően indult drágulásnak - mondták kereskedők. 

A brókerek főként az elmúlt napok negatív folyamatainak korrekcióját és a BÉT zárása előtt még pozitív nemzetközi piaci hangulatot jelölték meg a szerdai áremelkedés okaként. 

A Richter igen kicsi, 965 millió forintos forgalommal érte el a számottevő erősödést. A Mol forgalma 6,9 milliárd forint volt, az OTP viszont 16,7 milliárd forintos forgalommal érte el a viszonylag szerény, 1,41 százalékos erősödést. A Magyar Telekom forgalma 1 milliárd forint körül volt. 

A Richter-papírok ára 1950 forinttal 36950 forintra erősödött. A Mol ára szerdán 795 forinttal 19995 forintra nőtt, a Magyar Telekom-papír 11 forinttal 980 forintra erősödött. Az OTP-részvény 100 forinttal 7200 forintra javította árfolyamát. A BUMIX-index 4,82 ponttal 1727,83 pontra erősödött, ez 0,28 százalékos erősödés. 

Az áruszekció szerdai kereskedésén a búza ára nem változott egy lejáratra sem. Így például a decemberi lejáratra 23300 forint maradt tonnánként. A kukorica ára a decemberi lejáratra 50 forinttal 21050 forintra mérséklődött. A többi lejáratnál nem változott a kukorica ára.

A napraforgó is tartotta az előző napi árat valamennyi lejáratnál. Így például 46.500 forinton maradt a decemberi lejáratra.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Elindult a BÉT áruszekciója

A Budapesti Értéktőzsde meghatározó tőzsdévé válhat a régióban. Az áru és értéktőzsdét érintő integráció 50-60 millió forinttal több nyereséget hozhat.

MTI Gazdaság

BÉT: tovább kúsztak felfelé a részvényárak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 500,41 pontos, 2,36 százalékos emelkedéssel, 21675,42 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 26,8 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

MTI Gazdaság

A Mol és az OTP miatt zuhant a BUX

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,74 pontos csökkenéssel, 20658,71 ponton zárt csütörtökön, a szerdai záró értékhez képest ez 1,54 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 26 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

MTI Gazdaság

BÉT: csökkent a részvényforgalom októberben

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma októberben 10,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, kétszeres árfolyamértéken számolva 979,7 milliárd forintot tett ki. A BUX index értéke egy hónap alatt 2424 ponttal, 10,6 százalékkal csökkent, október végén 20 525 ponton állt.