Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az ideihez képest jövőre 39,2 százalékról 38,3 százalékra csökken a GDP arányos jövedelem-elvonás – jelentette ki az APEH alelnöke Gyöngyösön.
Ennek következtében a költségvetés 300 milliárd forintnyi jövedelmet hagy az adófizetőknél, ami az elképzelések szerint a GDP növekedését szolgálja majd – közölte Vámosi Nagy Szabolcs, a Heves Megyei Közgazdasági Napok keretében tartott előadásában.
Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az adóterhelés mértéke nem befolyásolja az adott ország versenyképességét. Ugyanis az Európai Unió két legversenyképesebb országa Svédország és Finnország, miközben ebben a két államban a legmagasabb a GDP arányos elvonás; előbbiben 51, utóbbiban 49 százalék.
Az APEH alelnöke elmondta, hogy a jövő évi adóváltozások legfontosabb eleme az áfa felső kulcsának csökkentése, 20-ról 25 százalékra. Vámosi Nagy úgy véli, hogy miközben a személyi jövedelemadó csökkentése, csupán 3,5 millió embernek kedvez, az áfa mérséklése mindenkinek, vagyis az szjá-t nem fizető nyugdíjasoknak is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az áfa csökkentése a szegényebbeket alig érinti, hiszen elsősorban például a tartós fogyasztási cikkeknél, vagy a gépkocsiknál lesz érzékelhető. Ráadásul a termékek és szolgáltatások 42 százaléka a kedvezményes 15 százalékos kulcs alá tartozik, ami viszont nem módosul.
Vámosi Nagy Szabolcs kétségeit fejezte ki annak kapcsán, hogy az Országgyűlés 2010-ig meghatározta az szja felső kulcsának jövedelemhatárát. Mindez azt feltételezné: tudjuk, hogy öt év múlva milyen szinten lesz a magyar gazdaság teljesítménye, illetve az életszínvonal - tamáskodott Vámosi Nagy.
Az APEH alelnöke úgy vélekedett, hogy az egészségügy reformja nélkül nem lehet szó a közteherviselés mértékének nagyobb csökkentéséről, mert a társadalombiztosítási járulékok mérséklése nyomán keletkező hiányt az adóbevételekből kell pótolni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.