Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A magyar gazdaság még nincs válságközeli állapotban, de a 2010-es euróbevezetési céldátum elvesztette realitását, és két-három év csúszás valószínű, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház új országjelentésében.
Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző és elemző központja által 2006-2007-re kiadott prognózis szerint a magyar gazdaságpolitikát a következő két évben is jó eséllyel a kormányzati túlköltekezés fogja jellemezni, bármilyen, nagyobb horderejű reformra irányuló politikai akarat nélkül.
Jóllehet a magyar gazdaság még nem jutott el a válság közelébe, a közfinanszírozási rendszer gyengesége "súlyos fenyegetés" az EIU elemzése szerint.
A kormány ez idő szerint még ragaszkodik a 2010-es euróbevezetési céldátumhoz, ez azonban már nem reális, és valamikor az előrejelzési időszak során felül kell vizsgálni, áll az elemzésben.
Az Economist Intelligence Unit szerint 2012 vagy 2013 előtt nem tűnik reálisnak a magyar euróövezeti csatlakozás, és ha a következő kormány nem hajt végre komoly reformokat a felduzzadt állami szektorban, még ezek az időpontok is túlzottan derűlátónak bizonyulhatnak.
A JP Morgan nemzetközi pénzügyi szolgáltató csoport ugyancsak pénteken kiadott londoni feltörekvő piaci elemzése 2014-re valószínűsítette a magyar eurócsatlakozást, és azt jósolta, hogy jövőre elérheti a GDP 8-10 százalékát is az eredményszemléletű államháztartási hiány.
Az EIU-jelentés szerint ugyan jó esély van arra, hogy a jövő évi választások után a kormány - legyen bármilyen összetételű - megpróbálja csökkenti a közkiadásokat, a jelentős reformok előtt azonban több akadály is tornyosul, legfőképp az októberi önkormányzati választások. Ez hagyományosan reformfékező hatású az új kormányok hivatali idejének első hónapjaiban, és inkább a további költségvetési könnyelműséget ösztönzi, áll az EIU elemzésében.
A cég szerint az euróövezeti csatlakozás késedelmének egyik fő kockázata az, ha Szlovákia az általa kitűzött - meglehetősen reális - céldátumig, azaz 2009-re meghonosítja az eurót. Szlovákia máris több olyan nagyberuházást elhalászott, amelyekért Magyarország is versengett, és több befektető attól tart, hogy Magyarország egyszerűen lemarad, ha Szlovákia nemzeti fizetőeszközként tudja felajánlani az eurót, mert ezzel jelentős üzleti kockázatok és költségek hárulnak el, áll az EIU jelentésében.
A pénteki JP Morgan-elemzés is azt írta, hogy Szlovákia valószínűleg 2009-re az euróövezet tagja lehet, és valós az esélye annak, hogy Csehországban, sőt az EU-ba még be sem lépett országokban - például Romániában vagy Horvátországban - is előbb lesz euró, mint Magyarországon.
A Dresdner bankcsoport londoni befektetési részlegének szintén pénteken kiadott térségi elemzése Szlovénia euróövezeti belépését már 2007-re valószínűsítette.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.