Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 261,96 pontos emelkedéssel, 22.761,43 ponton zárt pénteken, a csütörtöki záró értékhez képest ez 1,16 százalékos erősödés.
A részvénypiac forgalma 25,76 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételéve erősödtek az előző záráshoz viszonyítva.
Farkas Róbert, a Takarékbank Rt. részvény kereskedési igazgatója elmondta: az olajipari társaság részvénye folytatta a szerdán elkezdődött erősödését, amit a nemzetközi olajárak emelkedése indokolt. A szakértő szerint ez azonban nem kedvez a Molnak, mivel nem tudja a megemelkedett olajárakat a kiskereskedelmi forgalomba tovább hárítani, ezért a jövő héten negatív korrekcióra számít Farkas Róbert.
Az OTP árfolyamával kapcsolatban a szakértő úgy vélekedett, hogy a regionális emelkedés áll a hitelintézet részvényének erősödése mögött. Elmondta: a kelet-európai piacok, élén az orosz börzével, annak ellenére emelkedtek, hogy a világ vezető piacai estek. Ezért arra lehet számítani, hogy jövő héten Budapesten is csökkennek az árak.
A forgalom több mint felét adó Mol 470 forinttal, 2,14 százalékkal 22.450 forintra erősödött, forgalma 13,4 milliárd forint volt.
Az OTP 5,3 milliárd forintos forgalom mellett 126 forinttal, 1,7 százalékkal 7.529 forintra emelkedett.
A Richter árfolyama 200 forintot, 0,47 százalékot emelkedett, 42.400 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma csaknem 2 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom részvényei 1 forinttal, 0,1 százalékkal 1.000 forintra gyengült, forgalma 2,13 milliárd forintot tett ki.
A BUMIX 6,81 pontos csökkenéssel 1.922,52 ponton zárt pénteken, ez 0,35 százalékos gyengülés a csütörtöki záráshoz képest.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.