szerző:
MTI

Az Európai Unió engedélyezte Magyarország számára 16 095 hektoliter korábban keletkezett intervenciós alkoholmennyiség értékesítését - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

Soproni Horváth Lajos, az MVH szóvivője ezzel pontosította azt a korábbi hírügynökségi jelentést, miszerint az EU pályázatot hirdetett 666 095 hektoliter bor eladására kizárólag bioetanollá való átalakítás céljából négy országban, köztük Magyarországon. Az unió ugyanis nem a bor, hanem alkohol értékesítésére írt ki pályázatot. Ebből Magyarország részesedése 16 095 hektoliter intervenciós alkohol.  

Az MVH sajtófőnöke szerint ez a Magyarország számára jóváhagyott alkoholmennyiség a tavalyi - 2004-2005-ös - borpiaci év során keletkezett bor melléktermékek - törköly és borseprő - kötelező lepárlásából származó intervenciós alkohol. Azaz ennek semmi köze ahhoz a bormennyiséghez, amelynek krízislepárlásához Magyarország kérte az Európai Unió hozzájárulását. Ez a mennyiség 500 ezer hektoliter - 400 ezer hektoliter asztali és 100 ezer hektoliter minőségi bor - volt. A piaci változások hatására azonban csak 56 ezer hektolitert ajánlottak fel a gazdák, és ebből csupán 45 ezer hektoliter lepárlása volt jóváhagyható. 

E mennyiség lepárlása a napokban kezdődött meg, az alkohol értékesítésére pedig az Európai Unió később ír ki pályázatot. Ennek során ezt az alkoholmennyiséget az ipar számára, illetve bioetanolként lehet majd várhatóan értékesíteni az unión belül vagy harmadik országban. Ez az EU döntésétől függ - mondta Soproni Horváth Lajos.

A sajtófőnök jelezte azt is, hogy az alkohol eladását követően az adott ország intervenciós hivatala, azaz Magyarországon az MVH ellenőrzi, hogy az alkoholt az uniós előírásoknak megfelelően használták-e fel.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hét nap

BORÁSZOK ULTIMÁTUMA

Több mint harminc bortermelő felszólította a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) intézményeként...

MTI Gazdaság

Együtt a francia borászokkal az amerikai piacon

A francia és magyar bormarketing közös erővel próbálná megdolgozni az amerikai piacot. Ezt célozza a Rhone és Elzász környéki borszakemberek és a Magyar Bormarketing Kht. tervezett együttműködése.

Itthon

Bikavérrel lett az év borásza

A szekszárdi Takler Ferenc egy 2002-es bikavérrel nyerte el az "év borásza" címet. A címet a borászatban jártas kereskedők, vendéglátósok és szakújságírók ítélték oda.

Újraválasztották a bajor CSU elnökét

Újraválasztották a bajor CSU elnökét

A marsi növénytermesztésről rendeztek kiállítást Londonban

A marsi növénytermesztésről rendeztek kiállítást Londonban

Hatalmas tömeg vonul a barcelonai tüntetésen

Hatalmas tömeg vonul a barcelonai tüntetésen

Elképzelhető, hogy csak hétfőn lesz végeredménye a győri újraszámlálásnak

Elképzelhető, hogy csak hétfőn lesz végeredménye a győri újraszámlálásnak

Zseniális karikatúrán a Brexit állása

Zseniális karikatúrán a Brexit állása

Csúszik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozása

Csúszik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozása