Bérlakásokat kapnak a vállalkozók

Összesen 115 vállalkozói bérlakást adtak át Nyíregyházán pénteken. A 28 másfél szobás otthon és a 87 garzon a kormány kedvező hitelkamat-támogatásával épült. A leginkább rászorulók önkormányzati támogatást is igényelhetnek a bérleti díj kifizetéséhez.

  • MTI MTI
Bérlakásokat kapnak a vállalkozók
A 115 nyíregyházi vállalkozói bérlakás építője, a helyi Nyír-Paletta Kft. ügyvezető-igazgatója Horváth Jenő elmondta: a 40-43 négyzetméteres másfél szobás otthonokat és a 27-36 négyzetméteres garzonokat 500 millió forint befektetésével hozták létre az egykori Damjanich laktanya épületeinek átalakításával. A beruházási összeg 75 százalékát tette ki a kormány általi kamattámogatásos hitel.

A magáncég számításai szerint a befektetés 20 év alatt térül meg. Horváth Jenőné társtulajdonos közölte: 105 lakásnak már van bérlője, akik közül a legjobban rászorultak a helyi önkormányzattól is kapnak lakbértámogatást a négyzetméterenkénti 900-1.000 forintos havi díjhoz.

A Nyír-Paletta Kft. a volt katonai létesítmény épületeinek átalakításával, illetve a területének hasznosításával 1.200 bérlakást épít összesen, illetve létrehoz egy 2.500 négyzetméteres szolgáltatói-kereskedelmi centrumot is.

A  nyírségi nagyváros önkormányzata arra törekszik, hogy a településen is meghonosodjon a Nyugat-Európában bevált és jól működő vállalkozói bérlakás-rendszer, amelynek működtetéséből természetesen a helyhatóság is kiveszi a részét a lakók anyagi támogatásával.

A bérlakások jelenlegi 9 százalékos arányának tíz éven belüli 15 százalékra növeléséhez szükség van a vállalkozói tőke bevonására és a nagyobb önkormányzati szerepvállalásra is. Ennek érdekében februárban elindul a Sikeres Magyarországért Bérlakás Hitelprogram, amelynek keretében az önkormányzatok 5 százalék alatti kamatozású, hosszú lejáratú kölcsönt vehetnek fel a lakásállományuk építéssel, vásárlással és átalakítással történő bővítésére. 

A Magyar Fejlesztési Bank által 60 milliárd forint értékben finanszírozott program révén 10-12 ezer otthon épülhet a rászorulóknak, s most dolgozzák ki, hogy a vállalkozók hogyan csatlakozhassanak a programhoz. Az idei költségvetésben 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre a lakbértámogatáshoz, ami mintegy 18 ezer bérlőnek jelent anyagi segítséget.
 
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.