Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mintegy ötven dolgozó a pihenőbe vonulva letette a munkát péntek hajnalban a Suzuki Rt.-nél, amikor a műszak végén a másfél órás túlmunkát újabb félórával kívánta megtoldani a cég vezetése - közölte a gyár szakszervezeti elnöke, akinek néhány napja rendkívüli felmondással szüntették meg munkaviszonyát.
A Suzukinál kialakult gyakorlat szerint a műszak vége után általában másfél órával tovább dolgoztatják a munkásokat, akik ekkor már több, mint tíz órája hegesztettek autókat, erre kellett volna még félórát rádolgozni - mondta Párma Zsolt szakszervezeti elnök.
A menedzsment nem egy héttel korábban, hanem jogellenesen csak műszakkezdéskor rendelte el a további munkát. A felháborodott dolgozók a cég pihenőjében töltötték a váratlanul elrendelt félórás túlmunka idejét. Az intézkedés ellen a LIGA Vas és Fémipari Szövetség suzukis szervezete kifogást nyújtott be.
A szakszervezeti elnök elmondta, hogy a dolgozók nem hagyták el munkahelyüket, mivel szerintük ez másokat is erre késztetett volna, és a termeléskiesés komoly anyagi kárt okozott volna a Suzukinak. Céljuk, hogy a cégvezetés figyelmét felhívják a jogellenes helyzetre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.