Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az MTI által megkérdezett elemzőket nem lepte meg, hogy hétfőn a Monetáris Tanács nem változtatott az alapkamaton, bár meglepőnek nevezték, hogy a jegybank közleménye szerint ez szóba sem került.
A piacon többségben voltak ugyan azok a vélemények, miszerint a Monetáris Tanács 50-75 bázisponttal emeli az alapkamatot, de többen - főként londoni elemzők - hangoztatták azt is, hogy az MNB "kevéssé érzékeny a rövid távú árfolyam-kiugrásokra" és szakítani akar a "vész-kamatemelések" gyakorlatával, amelyet a múltban időnként alkalmazott.
A Monetáris Tanács július 24-én esedékes soros kamatdöntő ülésén azonban piaci vélemények szerint - a jelenlegi helyzet alapján - biztosra vehető a kamatemelés, amelyet a piac körülbelül már be is árazott.
Suppan Gergely a Takarékbank elemzője váratlannak nevezte, hogy a kamatemelés szóba sem került a Monetáris Tanács ülésén és azt is, hogy a testület közleményében hitet tett a kormány kiigazító csomagja mellett. Azt is meglepőnek nevezte, hogy a jegybanki közlemény alapján az MNB elérhetőnek tartja 2008-ra a 3 százalékos inflációs célt, amire az elemző szerint nem sok esély van. Suppan Gergely szerint "olaj a tűzre" a Monetáris Tanácsnak az a kijelentése, amellyel a tanács az alapkamat fokozatos emelését helyezte kilátásba. "Ez a spekulációknak nyithat teret" - mondta.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Rt. elemzője szerint a hétfői ülésen nem születhetett "jó" döntés. A soron kívüli kamatemelés ugyanis az elemző szerint azt tükrözte volna, hogy a jegybank döntése nincs összhangban a kommunikációjával. Ugyanakkor a piac már korábban is nagyobb mértékű kamatemelést tartott volna célszerűnek - tette hozzá.
Török Zoltán hangsúlyozta, hogy döntően nem az alapkamat változása határozza meg a forint árfolyamának alakulását, hanem a feltörekvő piacokat jellemző befektetői hangulat. Az elemző szerint a tőkepiacok jelenlegi bizonytalansága és a magyar gazdaság sérülékenysége miatt nem zárható ki, hogy a jegybanknak a "menetrendtől" eltérően kell, akár jelentősebb mértékben is változtatnia az alapkamaton. Az elemző szerint a következetes kommunikáció miatt utalt a Monetáris Tanács a további kamatemelési lépésekre.Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.