Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az infláció 0,3 százalékkal nőtt az előző hónaphoz viszonyítva, egy év alatt pedig átlagosan 2,8 százalékkal emelkedtek az árak.
Júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3 százalék volt, 2005. júniushoz viszonyítva pedig 2,8 százalékkal növekedtek az árak. Idén, az első hat hónapban, átlagosan 2,6 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Egy hónap alatt – 2006. májushoz viszonyítva – az élelmiszerek árai 0,9 százalékkal emelkedtek. Növekedett a cukor (3,6 százalék), az idényáras élelmiszerek (3,1 százalék), a baromfihús (2,1 százalék), a száraztészta (2,0 százalék), a kávé (1,3 százalék), a csokoládé, kakaó (1,2 százalék), valamint a sajt és a sertéshús (1,1-1,1 százalék) ára. Árcsökkenés volt a sertészsiradék (2,5 százalék) és az étolaj (1,1 százalék) esetében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal drágultak.
A ruházkodási cikkek és a tartós fogyasztási cikkek körében árcsökkenés volt megfigyelhető. A szeszes italok, dohányáruk, az egyéb cikkek és a szolgáltatások áremelkedése átlag alatt volt. Ez utóbbin belül az üdülési szolgáltatások árai 2,4 százalékkal növekedtek.
Tizenkét hónap alatt, 2005. júniushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 5,8 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 36,6, a tojás 10,6, a száraztészta 6,6 százalékkal drágult. Csökkent viszont a péksütemények (9,2 százalék) ára.
A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 4,8 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 1,6 százalékkal, a háztartási energiáért 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2005. júniusban. A szolgáltatások átlagot meghaladó, 3,6 százalékos áremelkedésén belül a helyi tömegközlekedés 12,5, a szemétszállítás 6,3, a társasházi közös költség 5,8 százalékkal drágult.
A szeszes italok, dohányáruk és az egyéb cikkek árnövekedése szintén az átlagosnál magasabb volt, ez utóbbin belül a járműüzemanyagok árai 10,8 százalékkal növekedtek.Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.