Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Fidesz frakcióvezetője szerint "van egy-két olyan pont, amit én alaposabban meg fogok nézetni a jogászainkkal".
Navracsics Tibor szerint át kell tekinteni, hogy az államháztartási egyensúly helyreállítására elfogadott "jogszabálytömeg" mennyiben felel meg az alkotmányosság követelményeinek; a Fidesz frakcióvezetője erről kedden beszélt a Magyar Televízióban.
Az ellenzéki párt frakcióvezetője szólt arról is: önmagában jó ötlet a Konvergencia Tanács felállítása, de sajnálják, hogy az nem erősebb jogosítványokkal és nem költségvetési tanácsként valósul meg. Kiemelte, hogy "kiváló embereket választott ki a miniszterelnök", véleménye szerint azonban fennáll a veszélye annak, hogy a tanács "látszattestület" lesz. Arra a kérdésre, a Fidesz kész-e tárgyalni a konvergenciaprogramról, Navracsics Tibor megjegyezte: "még meghívást sem kaptunk jelen pillanatban".
Gyurcsány Ferenc hétfőn jelentette be, hogy a kormány Konvergencia Tanácsot hoz létre. A tanácsnak az lesz a feladata, hogy közreműködjön a konvergenciaprogram előkészítésében, és támogassa a program érvényre juttatását a költségvetésben - közölte a kormányfő, hozzátéve: a testület tagja lesz Bogsch Erik, Simor András és Surányi György.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.