Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Vodafone Magyarország a mobiltávközlési piacon első az egy előfizetőre jutó átlagos havi bevétel (ARPU) alapján - jelentette ki Vitai Attila, a társaság leköszönő vezérigazgatója. A társaság 2005-ös adatai szerint az egy előfizetőre eső havi átlagos bevétel valamivel meghaladta az 5 ezer forintot.
A tavalyi év végén 2 millió ügyfele volt a cégnek és a 2005-ös árbevétel 96 milliárd forintot tett ki - mondta Vitai Attila, a társaság leköszönő vezérigazgatója, aki összehasonlító számot nem említett és a korábbi közlésekből sem derül ki erre vonatkozó adat.
Babis Mazarakis, a cég új vezérigazgatója jelezte, hogy a Vodafone Magyarországnál az elkövetkező 2-3 évben dinamikus növekedés várható. Megjegyezte, hogy a piaci részesedés emelkedését tekintve nem reális cél leelőzni a konkurens cégeket.
Ha nem is kívánunk a piac legnagyobb cégévé válni, de a szolgáltatásokat tekintve a legjobbjává igen - emelte ki a vezérigazgató. Jelezte, hogy vonzó ajánlatokkal kell előrukkolni, ehhez pedig saját befektetésekre lesz szükség. Babis Mazarakis nem árult el részleteket az új ajánlatokról.
Az idén áprilisban a három magyarországi mobilszolgáltató előfizetőinek száma 0,08 százalékkal, mintegy 8 ezerrel, 9,414 millióra emelkedett a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) legutóbbi közlése szerint.
Az előfizetői szám alapján a T-Mobile részesedése a március végi 44,91 százalékról 44,95 százalékra emelkedett, a Pannon piaci részesedése 33,17 százalékról 33,25 százalékra nőtt, a Vodafone piaci részesedése pedig 21,94 százalékról 21,8 százalékra csökkent áprilisban.
A forgalmazásban részt vevő ügyfelek száma alapján, április végén a T-Mobile piaci részesedése 45,00 százalékról 44,98 százalékra, a Pannon részesedése pedig 33,59 százalékról 33,58 százalékra csökkent, míg a Vodafone piaci része a márciusi 21,41 százalékról 21,44 százalékra emelkedett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Az érintett anyák már at idén júliusban megszerzett jövedelmük után is szja-t kötelesek fizetni.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Székekkel, lapátokkal felszerelkezett férfiak törtek be egy helyi diszkóba, ahol egy szemtanú szerint törtek-zúztak.
A henani Shaolin templom közleménye szerint Sí Jonghszinnak eltitkolt gyermekei is születhettek.