Gyengülés után stabil a forint

Napközben 267,40-ig gyengült a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon, fél négy tájban az árfolyam 266,35/45 forintos szintre tért vissza, ami nem jelent lényeges eltérést az előző nap délutáni 266,20/50 forintos jegyzéshez képest.

  • MTI MTI
Gyengülés után stabil a forint
A forint délután 5,65 százalékon állt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, mindössze 2 bázisponttal gyengébben az előző napi helyzeténél.
 
A forint múlt heti jelentős erősödése után a piacon természetesnek veszik a korrekciót, a napközbeni gyengülés pedig a régiós devizák mozgásával is összhangban volt. A piacon szinte biztosra veszik, hogy a Monetáris Tanács az október 24-i ülésén kamatot emel, a korábbi 50 bázispontos várakozással szemben azonban inkább csak 25 bázispontos emelést vár a piaci szereplők többsége.
 
A dollárral délután 212,25/35 forinton kereskedtek, míg hétfőn délután 212,50/70 forint volt az árfolyama. 
 
Az állampapírok másodpiacán kiegyenlített volt a vételi és eladási oldal, a hozamok nem változtak lényegesen az előző napi értékekhez képest.
 
A három hónapos diszkont kincstárjegy keddi aukciójára közel 116 milliárd forintnyi jegyzés érkezett, az Államadósság Kezelő Központ azonban csak a meghirdetett 25 milliárd forintnyi papírt értékesítette. Az aukción 8,13 százalékos átlagos hozam alakult ki, ami 4 bázisponttal alacsonyabb az egy héttel korábbi értékesítés ó átlaghozamánál. A legalacsonyabb elfogadott hozam 8,08 százalék, a legmagasabb 8,15 százalék volt.
 
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.