Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Vegyes irányú ármozgások várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 61,72 pontos csökkenéssel, 22500,30 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,27 százalékos gyengülés.
Dobár Péter, a CIB Bank elemzőjének várakozása szerint az egyes papírok árfolyama vegyesen mozoghat, így egyértelmű irányt nem lehet megjelölni.
Pozitív tényezőként említette a New York-i Dow Jones tőzsdeindex újabb rekordját, valamint az amerikai piacon az olajtársaságok 1-2 százalékos drágulását. Ez utóbbi alapján a vezető papírok közül a Molnál számít erősödésre, amit az olaj árának emelkedése is segíthet. A többi papírnál inkább kisebb korrekcióra lát esélyt.
Az elemző úgy vélte, a gyógyszergyártók esetében is van még reális tere az árfolyamcsökkenésnek, és hosszabb távon sem vár nagyobb mértékű emelkedést ezeknél a papíroknál.
A BUX 157,49 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 22.562,02 ponton zárt hétfőn. A 28,5 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
A Mol részvények 215 forinttal, 1,05 százalékkal 20.285 forintra gyengültek. Az OTP árfolyama 43 forinttal 0,58 százalékkal 7.398 forintra csökkent. A Richter 43.500 forinton zárt, 950 forinttal, 2,14 százalékkal alacsonyabb áron mint pénteken, szektortársa az Egis 2,70 százalékkal, 755 forinttal gyengült, 27.240 forinton zárt. A Magyar Telekom papírjai 15 forinttal, 1, 67 százalékkal 915 forintra erősödtek.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?