Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,86 pontos emelkedéssel, 22.515,63 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,27 százalékos erősödés.
Volatilis kereskedést várnak az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén. Kuti Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta: várhatóan pozitív hatással lesz az olajipari és az energetikai szektor papírjaira, hogy az OPEC-tagállamok 1,2 millió hordóval csökkentik a kitermelést. Ez ugyanis felfelé hajthatja az olajárakat. Az elemző úgy véli, hogy nem látszik a piacon a belpolitikai helyzet okozta bizonytalanság. A háromnapos ünnep miatt azonban erőtlenebb lehet a vételi oldal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,87 pontos eséssel, 22.455,77 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,32 százalékos gyengülés.
A Mol részvények 4,38 milliárd forintos forgalomban 250 forinttal, 1,21 százalékkal 20.950 forintra erősödtek. Az OTP árfolyama 135 forinttal, 1,86 százalékkal 7.125 forintra gyengült. A bankpapír forgalma meghaladta a 130,1 milliárd forintot. A Richter 43.000 forinton zárt, 250 forinttal, 0,58 százalékkal alacsonyabb áron, mint szerdán, forgalma 4,8 milliárd forint volt. Szektortársa, az Egis 1,18 százalékkal, 310 forinttal gyengült, 25.895 forinton zárt. A Magyar Telekom papírjainak ára 4,00 forinttal, 0,43 százalékkal 930 forintra nőtt, a részvényekkel 2,8 milliárd forint értékben kereskedtek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.