Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Euromoney gazdaságelemző és szaklapkiadó csoporthoz tartozó Emerging Markets című magazin az EBRD közgyűlésére kiadott számában hétfőn kétoldalas anyagot közölt Magyarországról, benne Gyurcsány Ferenc nyilatkozatával.
Az EBRD mérlege |
Az EBRD-közgyűlésre kiadott, Magyarországról készített rövid összefoglaló szerint a bank az 1991-es alapításától tavaly év végéig összesen 97 programot indított az országban. A magyarországi programok együttes összege 1,85 milliárd eurót tett ki. Ezek a kihelyezések további 6,1 milliárd euró tőkét és más forrást vonzottak az állami és a magánszférából. A magyarországi beruházások 90 százaléka a magánszektorban valósult meg. |
A magyar miniszterelnök közölt nyilatkozata szerint a konvergencia-program megvalósításával párhuzamosan az ország számára az új kihívást a gazdasági növekedés jelenti. Gyurcsány Ferenc szerint középtávon, már 2009-re egyensúly teremthető az államháztartásban.
A miniszterelnök úgy vélte: 2011-ben lenne érdemes átfogóan áttekinteni az adórendszer szerkezetét, de kizárta egy általános adócsökkentés lehetőségét. Egyúttal hangoztatta: a kép nem olyan egyszerű, hogy a versenyképesség egyenlő az adók mértékével, színvonalával.
A lap idézte a Fidesz részéről Varga Mihályt is, aki szerint szerkezeti reformok helyett vágások, nyirbálások tanúi vagyunk.
Varga Zsuzsa, a Pénzügyminiszteri főosztályvezetője az EBRD-közgyűlésen elmondta: a magyar kormány döntése alapján az ország csatlakozik a Nyugat-Balkán Alaphoz. Megjegyezte: az EBRD ezzel az alappal elősegíti egész Európa stabilitását.
Az EBRD közgyűlésen bejelentették: az EBRD 205 millió euró értékű kölcsönszerződést írt alá Oroszország második számú csővezetékgyártójával. A tanácskozáson a Nabucco gázvezeték ügye nem került szóba. Reiniger Péter, az EBRD igazgatója elmondta: mivel nincs elfogadott terv a Nabuccóra, nincs miről beszélni, dönteni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.
Elegük lett belőle, hogy nem találnak parkolóhelyet a környéken.