Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A magyar lakosság 76 százaléka egyáltalán nem fektet be, miközben Nyugat-Európában ez az arány csak 44 százalék, Kelet-Európában 66 százalék, az USA-ban pedig mindössze 43 százalék.
A GfK és a Wall Street Journal európai kiadásával közösen készített befektetési barométert 2007. március-áprilisban 15 országban mintegy 11 445 személy megkérdezése alapján készítették.
A felmérés szerint az USA-ban a háztartások 37 százaléka, Európában 12 százaléka rendelkezik 50 ezer eurónál nagyobb vagyonnal. A barométer Közép-Európában és Magyarországon a 25 ezer euró fölötti vagyonokat vizsgálta: az adatok szerint ilyen vagyona Közép-Európában a lakosság 2 százalékának, Magyarországon pedig 1 százaléknak van.
A 2006 őszén készített felméréssel összevetve a kutatók nem tapasztaltak számottevő változásokat a magánbefektetők viselkedésében. A többség továbbra is az alacsony kockázattal járó befektetési lehetőségekben bízik. Azoknak az aránya azonban, akik megtakarításaikat rövidlejáratú betétekben kamatoztatják Nyugat-Európában 47 százalékról 39 százalékra – az évek óta mért legalacsonyabb szintre – csökkent. Ellenben jelentősen– 7 százalékról 13 százalékra – nőtt azoknak az aránya, akik megtakarításaikat kötvényben tartják.
A megtakarításaikat nem a vizsgált konstrukciókba fektetők aránya Nyugat-Európában (44 százalék) most első alkalommal közelítette meg az Egyesült Államokban jellemző arányt. A megkérdezett amerikaiak 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem invesztál egyik, a kutatásban vizsgált befektetési eszközbe sem. A megtakarított összegeket befektetők aránya Svédországban és Belgiumban a legmagasabb: itt a válaszadók 10, illetőleg 16 százaléka jelezte, hogy jelenleg egyik eszközt sem veszi igénybe pénze kamatoztatására. Közép- és Kelet-Európában a többség – 66 százalék – továbbra is vonakodik attól, hogy pénzügyi befektetést eszközöljön.
Magyarországon a kelet- és közép-európai átlagnál továbbra is magasabb – 76 százalék – azok aránya, akik a kutatás során vizsgált befektetési eszközök egyikébe sem fektetnek be. A tanulmány azonban itt megjegyzi, hogy ez az arány a 2006 ősszel mért 81 százalékos történelmi csúcsponthoz képest csökkenést jelent.
A barométer azt mutatja, hogy a magyar lakosság által leginkább kedvelt befektetési forma 14 százalékos arányban a rövidlejáratú betét, amit 11 százalékkal az életbiztosítások, és 8 százalékkal a nyugdíjalapok követnek. A részvények, részvényalapú befektetési alapok, egyéb alapok és kötvények iránti érdeklődés ugyanakkor továbbra is mérsékelt, összesen a válaszadók 7 százaléka választotta e befektetési formákat.
A jövőbeli megtakarításokat firtató kérdésre kapott válaszok jelentős regionális eltéréseket mutatnak: Nyugat-Európában az egy évvel ezelőtt mért 37 százalékhoz képest most minden harmadik válaszadó véli úgy, hogy a jövőben kevesebbet fog megtakarítani. Mindössze 18 százalék nyilatkozott pozitívan.
Közép- és Kelet-Európában a helyzet ezzel szemben változatlan: továbbra is a megkérdezettek alig tizede gondolja úgy, hogy megtakarításai a jövőben gyarapodnak. Háromból két magyar pedig úgy gondolja, hogy az elkövetkező 12 hónapban kevesebb pénzt tud félretenni. Mindössze 5 százalék számít arra, hogy a helyzet javulhat.
Az elmúlt évekhez hasonlóan most is az Egyesült Államok a derülátóbb: míg 2005 tavaszán háromból két amerikai gondolta úgy, hogy megtakarításai növekedhetnek, addig ma minden második tengerentúli megkérdezett vélekedik így.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.