Az ELTE Társadalomtudományi Kara Közgazdaságtan tanszékének vendégeként az egyetem lágymányosi konferenciatermében pénteken tartott előadást Robert. F. Engle, 2003 közgazdasági Nobel-díjasa. Globális pénzügyi stabilitás és hosszú távú kockázatok című előadásban a professzor a kockázattervezés és -kezelés módszereit tekintette át, s természetesen kitért a jelenlegi pénzügyi válságra, s más égető globális problémák gazdasági hatásaira is.

Mint elhangzott, a tőkepiacokon jegyzett vagyoneszközök, részvények és kötvények árát nem tudjuk megjósolni. Azonban vannak előrejelzési módszerek arra, hogy mekkora kilengésekre, volatilitásra kell számítanunk az árfolyamokban. Normális esetekben ez lehetővé teszi a kockázatok előzetes felbecslését. De vajon mennyire alkalmazhatóak ezek a módszerek olyan rendkívüli helyzetekben, mint a tavaly őszi pénzügyi összeomlás? Miért nem jelezték előre a modellek a válságot? Miben kell változtatnunk a kockázatokhoz fűződő viszonyunkban a mielőbbi kilábalás érdekében?

Robert Fry Engle. Állandósulni látszik a hosszú távú kockázatok magasabb szintje © Elte

A volatilitás a pénzpiacok természetes reakciója a jövőbeni árakat és hozamokat potenciálisan érintő kedvező vagy éppen negatív hírekre. A magas volatilitás – erős árfolyamingadozás – azt tükrözi, hogy fontos hírekből egyszerre egy csokorra való jelenik meg. A válság kitörésének heteiben a rövid, egy és tíz napos volatilitás-előrejelzések pontosan működtek. Azonban a korábbi kockázat-szegény időszakban sok befektető ennél jóval hosszabb távra kötelezte el magát, az alacsonynak kalkulált pillanatnyi kockázatra építve – fejtette ki a professzor. Robert Engle szerint a hamis biztonságérzetet erősítette a különböző biztosítási ügyeltek elterjedése is, amelyek keretében egy meghatározott összegért a biztosító átvállalta a hitelek kockázatát. A magánszektorban számos gazdasági döntéshozó személyesen is a magas kockázatvállalásban volt érdekelt, például a bankok bónusz-rendszerei miatt.

Senki sem készült fel arra, hogy a kockázati besorolások hirtelen változhatnak. Amikor ez megtörtént, pozícióik hirtelen magas kockázatúakká változtak, és csak jelentős veszteséggel lehetett zárni őket. Ekkorra a pozíciókra kötött biztosítások is értéktelenné váltak, mert kiderült, hogy maguk a biztosítók is tőkehiányosak voltak. Az opciós piacok és több elemző – köztük Engle – előre jelezték a volatilitás várható emelkedését, azonban a kockázatszámító módszerek bajosan tudják csak beépíteni az ilyen típusú információkat.

Mára állandósulni látszik a hosszú távú kockázatok magasabb szintje. Ez megváltoztatta a befektetői magatartásformákat is. A pozíciók kockázatait arany, államkötvények, vagy magas besorolású vállalati részvények vásárlásával ellensúlyozzák. A befektetők rövidebb távra terveznek, hamarabb hajlamosak kiszállni meglévő pozícióikból. Ez növeli a pánikszerű eladások előfordulásának esélyét.

Engle szerint a kilábalást a kockázathoz való viszony újragondolása hozhatja el. A jelenlévő csábítás ellenére sem szabad visszatérni a válságot megelőző működéshez: szigorúbb, globálisan összehangolt pénzügyi szabályozásra van szükség, erősebb intézményekkel. Rendszerszintű kockázatot jelenleg a háborúk, a terrorcselekmények esélye és a globális felmelegedés várható nehézségei jelentenek.

A közgazdász sürgette a világ politikai döntéshozóit, tegyenek meg mindent a biztonságpolitikai kockázatok mérsékléséért, és a klímaváltozás megállítása érdekében. E hosszú távú kockázatok csökkentése már ma is kedvezően érintené a gazdasági rendszert. A professzor szerint a magas olajárak pozitív hatásúak, mert szemléletváltást kényszerítenek ki a cégeknél és a háztartásokban egyaránt. A felmelegedés megállításának hatékony eszközeként beszélt a széndioxid-kibocsátást sújtó adóról is. Egy ilyen elvonás azonban csak akkor jelent megoldást, ha a szennyezés minden formájára vonatkozik. Szerinte a magas költségvetési deficitek miatt erre lenne politikai fogadókészség is. A professzor ugyanakkor bírálta az Obama-kormányzat által preferált széndioxid-kvóta és kereskedelmi rendszert. Ez ugyanis csak a kibocsátások egy részére vonatkozik, működtetése költséges, és hatásfoka alacsonynak ígérkezik.

Zárszavában arra emlékeztette a politikai döntéshozókat, hogy a hosszú távú kockázatok csökkentésére tett erőfeszítéseik már rövidtávon is gazdasági fellendülést hozhatnak. A pénzpiaci ösztönzőkről szólva rámutatott, hogy ki kell iktatni a hibás, túlzott kockázatvállalásra sarkalló ösztönzőket. A befektetőknek pedig azt üzente, hogy csak azokat a kockázatokat vállalják, amelyeket valóban akarnak, és vegyék figyelembe a hosszú távú veszélyeket is.

Robert Fry Engle

© ELTE Robert Fry Engle amerikai közgazdász 1942-ben született a New York állambeli Syracuse-ben. A közgazdasági Nobel-díjat 2003-ban Clive Grangerrel megosztva kapta meg a gazdaságstatisztikai adatok (például a nemzeti jövedelem, árszint, kamatlábak, tőzsdei árfolyamok és más gazdasági mutatók) idősorainak elemzésére kidolgozott módszertanáért. Az általa javasolt eljárásokat kutatók és üzleti elemzők széles körben használják. Kutatási területei a pénzügyi ökonometria, idősoros technikai elemzések, volatilitás és kockázatkezelés és a piaci mikrostruktúrák empirikus vizsgálata A Cornell University fizika szakán szerzett MS fokozatot, majd ugyanitt érte el a PhD fokozatot közgazdaságtanban, 1969-ben. A Massachusetts Institute of Technology közgazdaságtan-tanáraként dolgozott 1977-ig. A San Diegóban lévő University of California volt pályájának következő állomása, ahonnan 2003-ban vonult vissza. Jelenleg a New York University Stern School of Business professzora és a University of California professzor emeritusa. A Pénzügyi Ökonometriáért Társaság (Society for Financial Econometrics) alapítója és elnöke. A Volatilitás Intézet (Volatility Institute) igazgatója.