Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szerdán jól megszidta és megvádolta az energetikai iparban jelen lévő oligarchákat, többjüket név szerint is említve, és megfenyegette őket egyebek között az ügyészséggel, de a csütörtöki orosz lapok szerint ez csupán a látszat.
Putyin azzal vádolta meg Mihail Prohorovot, Vlagyimir Potanyint és Viktor Vekszelberget, hogy az Egységes Energiarendszer tavalyi feldarabolásakor cégeket szereztek, s ezekkel kötelezettségeket vállaltak, egyebek mellett beruházásokra és fejlesztésekre, de ezeket a vállalásokat nem teljesítik, s az erre biztosított állami támogatásokat másra költik.
A Moszkovszkij Komszomolec című lap azt emelte ki: „A nyilvános bírálat eszközéhez folyamodva Putyin újra bizonyította, hogy az orosz állam kézi vezérléssel működik, s amíg a kormányfő nem mordul, semmi nem történik” – írta a lap. Emlékeztetett arra is, hogy a Putyin megjegyzéseit figyelmen kívül hagyó eddigi utolsó oligarcha, Mihail Hodorkovszkij, a Yukos akkori főrészvényese volt. "És az oligarchák nyilvános megtaposása jó a népszerűségi mutatóknak is: az orosz nép számára nincs kedvesebb látvány, mint a jó cár, aki a gonosz bojárok szakállát cibálja. A kérdés az, mennyire alkalmazható az egykori irányítási rendszer a XXI. században. Egyfelől, e nélkül nem megy: ha Putyin nem csapna az asztalra, az oligarchák aligha mozdulnának, hiszen Oroszországban bármit csak a legelső vezetők határozott szavával lehet megmozdítani. Másrészt, Önök még mindig nem értik, hogy a modernizáció Oroszországban miért csupán a politikusok és szakértők mézes szavú beszédeiben létezik? Talán ideje felhagyni a csodálkozással" - írta a lap.
A Vedomosztyi rámutatott: „a hatalom előnyben részesíti a nyilvános, szóbeli megszidást, amely nem jár jogi következményekkel. Az ilyen látszólagos bírálat alapesete volt Vlagyimir Putyin tavalyi show-ja Oleg Gyeripaszkával (akit gyakorlatilag utasított leállt pikaljovói gyára újbóli beindítására). Mindezt érti Putyin és értik az oligarchák, akik egyébként a jelen helyzetben igen racionálisan járnak el. A jövedelmek külföldre mentése, a hosszú távú fejlesztési tervek hiánya épp úgy része az orosz nagyvállalkozásokkal fennálló gentleman's agreement fogalomtárának, mint a politikai szerepvállalás mellőzése, az osztozásra való készség, és az úgynevezett szociális felelősség – vagyis annak szponzorálása, akire az állam rámutat –, továbbá mint az államtól kapott pénzügyi támogatás és az üzletvitelhez biztosított exkluzív feltételek" – írta a lap.
A Kommerszant című újság szerint egyébként sem az adatok, sem a szakértői vélemények nem adnak alapot Putyin szemrehányásaira. A cégek állítják, hogy teljesítik kötelezettségeiket, s ha el is maradnak néha a tervektől, azt feltétlenül egyeztetik az állami szervekkel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.