Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. felfüggesztette az M3 autópálya utolsó, 49. számú főút és Vásárosnamény közötti szakaszának kivitelezésére szóló szerződés aláírását, miután az egyik ajánlattevő, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt a neki előírt hiánypótlást − közölte a NIF.
Az ajánlatkérő NIF március 25-én hirdetett eredményt az M3 autópálya utolsó, 49. számú főút és Vásárosnamény közötti szakaszának kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárásban. A nyertes a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatot benyújtó PT M3 Konzorcium (vezetője Porr Építési Kft., tagja pedig a Teerag-Asdag Építőipari és Kereskedelmi Kft.) lett 8 351 643 854 forintos nettó ajánlati árral. Ez a szakasz 11,9 kilométer hosszú.
Az eljárásban ajánlatot nyújtott be a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. is. A NIF Zrt. az ajánlatban bemutatott teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírását nem tartotta megfelelőnek, és hiánypótlásra szólította fel ajánlattevőt, ez azonban a hiánypótlási felhívást megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt.
A NIF múlt hét pénteken közölte, hogy újra eredményt hirdetett az eggyel korábbi közbeszerzésében, amely az M3 autópálya Nyíregyháza és a 49. számú főút közötti szakaszára vonatkozott. A januári első eredményt az M3-HCZ 2009 Konzorcium és a PORR Építési Kft. is megtámadta. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata az M3-HCZ 2009 Konzorcium jogorvoslati kérését elutasította, a PORR Építési Kft. jogorvoslati kérelmének részben helyt adott, és a NIF Zrt. döntését megsemmisítette.
Az ajánlatok újbóli bírálása után a közbeszerzés nyertese a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatot benyújtó C-S-K-K 2009 Konzorcium (a konzorcium vezetője a Colas Hungária Zrt., a tagjai pedig a Strabag Építő Zrt., a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., valamint a Kelet-Út Kft.) lett nettó 31 999 386 307 forintos árral. Ez a szakasz 33,8 kilométeres.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.