A válság felértékelte Magyarországon a vállalatirányítást

A válság felértékelte a vállalatirányítást, s a cégek felismerték a tudatos kockázatkezelés jelentőségét - hangzott el a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) hétfői budapesti rendezvényén, ahol ismertették az első magyarországi vállalatirányítási felmérést.

  • MTI
A válság felértékelte Magyarországon a vállalatirányítást

A vállalatirányítás rendszer túlszabályozott, ahelyett, hogy a párbeszédet és a törvények betartását helyezné a középpontba – mondta a kutatást ismertetve Szelecki Zsolt, a Develor Tanácsadó Zrt. igazgatóságának tagja. Hozzátette, hogy a felmérésben részvevő 22 társaságot a HBLF tagjai és a TOP 50 közül választották ki, a kutatás 2009 november - 2010 január között történt.

A válaszokból kiderült, hogy a cégek 71 százalékban elégedettek kapcsolatukkal a részvényesekkel, miközben alig 65 százalékban az igazgatóságok és a felügyelőbizottságok működésével. Az igazgatósági tagok kiválasztása nem átlátható, és a felügyelőbizottságok tagjaival egyetemben gyakorlatilag nincs személyi felelősségük, sokszor elbújhatnak a kollektív felelősség mögé.

A felmért négy terület leggyengébb osztályzatát, 62,5 százalékos elégedettséget a működési és szabályozási környezet kapta, azzal a kritikával, hogy a vállalatoknak többet kellene tenniük a meglévő szabályok következetes betartásáért, ahelyett hogy saját tevékenységüket túlszabályozottá tennék.

A kutatás célja az átlátható vállalatirányítás (corporate governance) fogalomrendszerének tisztázása, a jó gyakorlat bemutatása, illetve a kevésbé jó működés feltárása volt – jelezte Richard Skene, a HBLF igazgatója. Hozzátette azt is, hogy az etikus üzleti magatartás nemcsak a nagy cégek kiváltsága, hanem minden gazdasági szereplő kötelezettsége.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.