Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt javasolja, hogy az év elejétől 5,27 százalékkal nőjön a hulladékkezelés díja Budapesten.
Több mint 5 százalékkal nőnek a szemétszállítás díjai január 1-jétől, ha a Fővárosi Közgyűlés a jövő szerdai ülésén elfogadja az erről szóló előterjesztést. György István, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt javasolja, hogy az év elejétől 5,27 százalékkal nőjön a hulladékkezelés díja Budapesten. A főpolgármester-helyettes emlékeztet: a közgyűlés az idei évre nem fogadott el hulladékkezelési díjemelést, azonban - mint írta - a hulladékgazdálkodás és a környezetvédelem színvonalának fenntartása 2011-ben csak az inflációt kismértékben meghaladó díjemelés mellett valósítható meg.
Az előterjesztés szerint 2010-ben a 110 literes tartály egyszeri ürítése 550 forintba, a 120 literesé 600, a 240 literesé 1200, a 360 literesé 1.800, a 770 literesé 3.850, a 1.100 literesé pedig 5.500 forintba került. Januártól - a tartályok említett sorrendjében - az egyszeri ürítés 579, 632, 1.264, 1.896, 4.053 és 5.790 forintba kerülne. Az előterjesztés szerint egy négytagú család esetén, családi házas övezetben, egy 110 literes edény heti egyszeri ürítése havonta átlagosan nettó 2.383 forintba került az idén, jövőre pedig 2.509 forintba kerülne, azaz a havi kiadás 126 forinttal nőne.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.