Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Zárószavazás előtti módosító javaslattal kerül be a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról szóló törvénybe, hogy adómentes lesz a pozitív reálhozam, azaz az infláció feletti hozam készpénzben való felvétele azok esetében, akik átlépnek az állami nyugdíjrendszerbe.
A nyugdíj-törvényjavaslat zárószavazása előtt nyújtott be hétfőn módosító indítványt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Az indítvány összhangba hozza az Orbán Viktor, Kósa Lajos és Lázár János fideszes képviselők által jegyezett, múlt héten a parlament elé terjesztett politikai nyilatkozattervezetet a törvénnyel.
A tervezet ugyanis egyebek között kimondja: garantálni kell az állami rendszerbe átlépők esetleges hozamának adómentességét, ha 2011 . január 31-ig átléptek és hozamukat kivették. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője múlt kedden azt nyilatkozta: az ebből fakadó jogtechnikai következményeket a Nemzetgazdasági Minisztériumnál készülő törvénytervezet rendezi majd. A magán-nyugdíjpénztári rendszert átalakító törvényjavaslat végszavazását hétfőn tartja a Ház, ehhez nyújtott be zárószavazás előtti módosító indítványt a nemzetgazdasági miniszter. A javaslat szerint az állami rendszerbe visszalépő tagi kifizetések (vagyis mind a korábban befizetett tagdíj-kiegészítések, mind a reálhozam) adómentesen felvehetők lesznek.
A módosító indítvány rendelkezik arról is, hogy az a biztosított, aki fenntartja pénztártagságát, a 2011. december 1-jét követően megszerzett járulékalapot képező jövedelmei után 10 százalék tagdíjat fizet a pénztárnak, és nem lesz számára kötelező, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe nyugdíjjárulékot fizessen. A módosító javaslat némileg változtat a határidőkön is: továbbra is él az a szabály, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagnak a magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszonya fenntartásának szándékáról 2011. január 31-ig kell nyilatkoznia; de nyilatkozat hiányában a nyugdíjpénztári tagság nem február 1-jén, hanem március 1-jén szűnne meg.
Az a helyszíni nyilatkozattételre jogosult személy, illetve tartósan külföldön tartózkodó pénztártag, aki nem tud 2011. január 31-éig rajta kívül álló okból nyilatkozni, annak az akadály megszűnésétől számított 8 napon belül, de legkésőbb 2011. február 28-áig kell nyilatkoznia.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.