Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Két-három éven belül 20-30 egységet működtető hálózattá válna és külföldi piacokra is belépne a magyar Gusto Burger&Cafe gyorsétteremlánc, amelynek első üzletét ma nyitják meg Budapesten, a Váci utcában – írja a Világgazdaság.
Az első étterem 100-150 millió forintos beruházást igényelt, ennek megtérülését öt évre tervezik. A gyorsétterem-hálózatoknál szokványos üzleti modellel ellentétben az új lánc nem franchise-módszerrel terjeszkedne, összes üzletüket a Gusto Burger Magyarország Kft. üzemelteti majd.
A Gusto Burger&Cafe az úgynevezett „quality local fastfood” koncepciót kívánja meghonosítani hazánkban, ez gyakorlatilag magas minőségű gyorséttermet jelent, amelyben a szokásos kínálat mellett friss saláta, gyros, kávézói színvonalú kávé, kézművessütemények, minőségi borok és csapolt sör is kapható. Az árszínvonal hasonló lesz a legnagyobb versenytársakéhoz. „Mi azonban nem kívánunk pár száz forintos akciókkal belemenni a piacra jellemző árversenybe” – tette hozzá Laczkó Róbert, a Gusto Burger Magyarország Kft. hálózatfejlesztési vezetője.
A hálózatvezető elmondta, hogy ahol csak lehet, igyekeznek magyar beszállítókkal dolgozni. A bort például külön a Gusto számára szállítja 2,5 decis üveges, csavarható kupakos kiszerelésben a villányi Günzer pincészet, a csapolt sör Soproni lesz, a süteményeket pedig egy kis vidéki cukrászdából kapják.
A Gusto Burger mögött egy magát megnevezni nem akaró tőkeerős magyar személy áll, de a neve a cégkivonatból sem derül ki, mert a tulajdonos egy panamai bejegyzésű cég – írja az üzleti napilap.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.