Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács vezetője a Heti Válasznak adott interjúban elmondta, hogy évekkel ezelőtt, amikor a tanács ötlete először felmerült már azt képviselte, hogy ennek a testületnek nem kell apparátus.
Az ismert közgazdász elmondta: „Két hete hívott fel a köztársasági elnök, és megkérdezte, elvállalnám-e a tisztséget. Utána kellett néznem, hogy az elnöki poszt összefér-e a jegybankban betöltött felügyelőbizottsági elnöki tisztségemmel. Kiderült, nincs átfedés a két feladat között.” Így Járai elfogadta a felkérést, aki szerint nem kell állást foglalniuk a Fidesz gazdaságpolitikájáról. „A testületet nem véletlenül hívják költségvetési, és nem gazdaságpolitikai tanácsnak. Nem az a feladatunk, hogy a gazdaságpolitikát minősítsük, hanem az, hogy a büdzsé fenntarthatóságát vizsgáljuk, és véleményünkről tájékoztassuk a parlamentet” – fogalmazott a közgazdász.
Kijelentette a következőt is: „A költségvetésen múlik hazánk megítélése, az államadósság finanszírozása is. Úgy látom – részben a magánnyugdíjpénztári pénzek becsatornázásával –, fenntartható államadósság-pályára kerültünk.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.