Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A svájci frank árfolyama pénteken hajnalban 221 forint felett is megfordult, délelőtt negyed 11-kor 220 forintnál mozgott a kurzus.
A svájci frankra, amely az euróval szemben sorra üti a történelmi rekordokat, pénteken reggel akadtak kötések 221,4 forint felett is a bankközi devizapiacon. Negyed 11-kor a a dollárt 188,8 forinton jegyezték, nagyjából két forinttal a csütörtök esti „záróérték” alatt. Az euró egysége ez idő tájt 268,9 forintot ért.
Devizahiteles „mentőcsomag”: n-szer harangoztuk be, n-szer halasztották el
Eddig ahányszor beharangoztuk a Magyar Bankszövetség és a NGM közötti megállapodást, annyiszor halasztották későbbre; csütörtökön sem volt bejelentés (a legutóbbi információk szerint a jövő hét elején lesz), nyilvánvalóan zajlik még a két fél között az egyezkedés a részletekről – foglalja össze az elmúlt napok (nem)történéseit Karsai Péter a Commerzbank „Tízórai” hírlevelében.
„A forint régiós éllovas volt csütörtökön: voltak időszakok, amikor a 268,50-es szinttel kacérkodott az árfolyam, de a délutáni piaczárásra már ismét 270-t mutattak a monitorok. A mai nap nem sokkal 270 alatti kurzussal indul, az árfolyam bármerre elmozdulhat, leginkább a görög vonatkozású hírekre, de várhatóan nem fog kimozdulni a 268-271-es sávból.”
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?