Erőltetett menetre, keserű vitákra számítanak a Fideszben

A kormány hétfő-kedden a Velencei tó melletti Lovasberényben dönt az őszi költségvetési lyuk befoltozásáról, majd a Fidesz képviselőcsoportja Hajdúszoboszlón tanácskozik, a sarkalatos törvénycsomagról, a választójogi reformról, a bíróságok átalakításáról és az összeférhetetlenségről. A nagyobbik kormánypárt alelnöke és frakcióvezetője is nehéz vitákra számít.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Erőltetett menetre, keserű vitákra számítanak a Fideszben

Jó hangulatú, de kemény, dolgos frakcióülésre számít a jövő héten Hajdúszoboszlón – mondta az MTI-nek vasárnap Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, aki hajdú-bihari elnökként házigazdája lesz a kihelyezett tanácskozásnak.

Kósa nehéz vitára számít az önkormányzati átalakítással kapcsolatban, mert ebben a kérdésben eltérő gondolkodás, különböző érdekek tapasztalhatók a frakcióban, ahol együtt vannak polgármesterek, pedagógusok, oktatásszervezők, irányítók.

A több napos frakcióülést megelőzi majd a kormány kihelyezett tanácskozása. A hivatalos tájékoztatás szerint a kabinet miniszterei a lovasberényi kormányüdülőben fogják áttekinti, hogy áll a már meghirdetett programok, köztük a Széll Kálmán-terv megvalósítása.

Matolcsy nehéz napok elé néz

A miniszterelnök TV2-nek adott csütörtöki interjújában azt mondta, a tervezettnél lassúbb növekedés miatt a költségvetésen keletkezett 100 milliárdos "lyuk" betömése érdekében emelhetik a szerencsejáték, az alkohol és a cigaretta jövedéki adóját. Költségvetési elemek zárolására Orbán már nem lát módot.

Orbán Viktor - erőltetett menet lesz
AP

Pénteken a miniszterelnök újságírók előtt védelmi intézkedések megtételét is előre bocsátotta a legsérülékenyebb társadalmi csoportok érdekében, valamint szükségesnek nevezte az áfafizetéssel kapcsolatos visszaélések kapcsán az adóbehajtás hatékonyságának javítását. A kormányfő kitért arra is: a vállalkozásoknak visszafizetendő 250 milliárd forintnyi forgalmi adó ügyét is rendezni kell úgy, hogy a költségvetési hiánycél ne kerüljön veszélybe.

Orbán Viktor szerdán, az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelentésére készül, az intézkedés forrása ismét a nyugdíjrendszer átszervezéséből felszabaduló pénz lesz.

Orbán Viktor a közrádióban szólt arról is, hogy kormánya az ország megújításának, átszervezésének felgyorsításával válaszol az európai gazdasági válságra. Arra fog javaslatot tenni a kabinetnek, a Fidesznek és a KDNP-nek, hogy gyorsítsák fel azokat a terveket, amelyek Magyarország megújítását célozzák, így az oktatás, az egészségügy, az önkormányzati rendszer és a gazdasági támogatási rendszer átszervezését.

A gazdasági miniszternek nemcsak az adóemelések, de a 2012-es költségvetés miatt is fájhat a feje, mert a büdzsé tervezése nagyon rosszul halad. Az Origo információi szerint szerdán kellett volna első olvasatban megtárgyalnia a kormánynak a jövő évi költségvetést, Matolcsy azonban csak egy pár oldalas dokumentumot vitt a kormányülésre, amiben állítólag nem voltak számok.

„Erőltetett menet lesz”

"A frakciótagok már sokszor bizonyították, hogy a saját érdekeikkel ellentétesen is képesek szavazni", ha az ország érdeke ezt kívánja - mondta Kósa Lajos vasárnap, megjegyezve: "a polgármesterek meg fogják tudni nyomni azt a gombot, ami arról szól, hogy legyen összeférhetetlen a polgármesteri és a parlamenti képviselői hely". Kósa személy szerint is egyetért ezzel a törekvéssel, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy megteremtsék a törvényhozás és a helyi rendeletalkotók közötti együttműködést.

A képviselőcsoport vezetője, Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, a hajdúszoboszlói tanácskozás megkezdése előtt a helyszínen ülésezik a Fidesz elnöksége is. A háromnapos frakcióülésen a kormánypárti képviselők - szakmai kabinetülések keretében - meghallgatják majd az összes minisztert, államtitkárt.

Matolcsy és Lázár - lesz mit megbeszélni
MTI / Kovács Attila

A hajdúszoboszlói tanácskozás napirendjén szerepel az új választójogi, valamint igazságszolgáltatási rendszer megvitatása az erre a feladatra kijelölt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő meghallgatásával, továbbá az új önkormányzati rendszer, amellyel kapcsolatban tájékoztatást ad majd a Belügyminisztérium, a frakciószövetség pedig kialakítja álláspontját a szabályozási elvekről. Téma lesz a devizahitelesek ügye is.

Szintén a hajdúszoboszlói frakcióülésen dönt a Fidesz arról, hogy az igazságszolgáltatási reform melyik változatát támogatja. Erről két javaslatot terjesztenek a Ház elé. Az egyik - amelyet szeptember 12-én nyújtanak be - azokat az átmeneti rendelkezéseket tartalmazza majd, amelyk a nyugdíjba vonuló bírák utódlásával kapcsolatosak. A frakcióvezető közölte: lehetőség szerint 2012. január 1-jére szeretnék megteremteni a lehetőséget arra, hogy ki lehessen választani a távozó 228 bíró helyére lépőket. A másik, a bíróságokra, a bírák jogállására, az ügyészségre és az ügyészek jogállására vonatkozó, vagyis az igazságszolgáltatás új rendszeréről szóló indítvány benyújtása szeptember közepén várható - ismertette.

A frakcióvezető hétfőn elismerte: várhatóan erőltetett menet lesz az őszi parlamenti ülésszak, több alkalommal lehet számítani négynapos üléshetekre, tekintettel arra, hogy az említettek mellett meg kell kezdeni az új adótörvények és a jövő évi költségvetés vitáját is. Utóbbiakkal a Fidesz-KDNP hajdúszoboszlói frakcióülésén nem foglalkoznak, ahogyan például a közoktatási törvénytervezettel sem - mondta, megjegyezve, hogy ezek témájában több egynapos budapesti frakcióülést tartanak majd az ősszel.

Kósa Lajos - a polgármesterek nem féltik a széküket

Zavaros kommunikáció

Vasárnap Lázárral ellentétben Kósa már azt mondta, az oktatás átalakításáról, gazdaságpolitikai kérdésekről és a devizahitelesek problémájáról is tárgyalni fognak Hajdúszoboszlón. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy ez rendkívül összetett, így egyetlen, általános intézkedéssel nem lehet megoldani, mert "nincs csodaszer".

Ugyanakkor a bankoknak is nagy a felelősségük a kialakult helyzetért - mondta Kósa Lajos, hozzátéve: utána kell nézni például annak is, tartható-e az a gyakorlat, hogy a bankok forintban folyósították a hitelt, forintban fizetjük vissza, akkor "mi közöm a devizához"? Vagy legyen lehetőség arra, hogy aki tud olcsóbban szerezni devizát, törleszthessen devizában - vetette fel a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Erre, úgy tűnik, a bankok is nyitottak. Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára a Kossuth Rádiónak szombaton azt mondta, a pénzintézetek is hajlandóak pénzt tenni a kormány által létrehozott Nemzeti Eszközkezelőbe.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.