Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Magyarországgal kapcsolatos problémák rendeződéséig alapvetően a gyengülő trend folytatódására számít a forint piacán az Equilor Befektetési Zrt., amely szerint ugyanakkor a következő hetekben lehetnek kisebb-nagyobb erősödések, év végére pedig jelentősen erősödhet a magyar fizetőeszköz.
A forint-svájci frank árfolyam esetén továbbra is van esély a tavaly augusztusban elért 273-as szint megdöntésére - írja a társaság a Kuti Ákos vezető elemző által jegyzett csütörtöki elemzésében.
Az Equilor a Magyarország-EU/IMF megállapodással kapcsolatban úgy látja, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy "egyre csökken a gyors és hatásos megoldás esélye. A kormányzati képviselők nyilatkozatai egyre több kételyt ébresztenek, ez pedig oda vezethet, hogy a befektetők bármilyen állami intézkedés nélkül is felteszik kezüket és kivonják tőkéjüket a részvény és/vagy kötvénypiacról".
A helyzet részbeni rendezéséhez minél előbb egységes fellépésre van szükség kormányzati oldalról, ami érdemben csökkenti az EU/IMF-megállapodással kapcsolatos "homályt". Jelenleg a január végi, február eleji tárgyalássorozat valószínű, "de a befektetők egyre kevésbé hiszik el, hogy a kormányzat valóban meg akar állapodni a nemzetközi szervezetekkel" - olvasható az elemzésben.
Az Equilor hozzáteszi: a kormányzati kommunikáció a piaci finanszírozást helyezi előtérbe, amelyre még mindig adott az esély, ugyanakkor a befektetői bizalom olyan mértékben romlott Magyarországgal kapcsolatban az elmúlt hónapokban, hogy pusztán a piacról bevonni forrásokat csak jóval magasabb hozamszintek mellett lehet.
A brókercég álláspontja szerint bár Magyarország újabb forrásbevonás nélkül vélhetően hónapokig képes finanszírozni magát, a kötvényaukciók "sorozatos kudarca" révén a befektetők markáns üzenetet küldhetnek a jelenlegi helyzetben, ami az eddigi kormányzati állásponthoz képest éles váltást idézne elő.
Az Equilor elemzése szerint arra is kitér, hogy pénzügyileg nem racionális lépés a megtakarítások külföldre "menekítése", mivel ez, és egy külföldi bankszámla olyan pluszköltségeket és esetleg árfolyamveszteséget jelent a forintpiaci befektetésekhez képest, aminek vállalását a jelenlegi helyzetben nem látják indokoltnak.
Szerintük egy tartós befektetési számla lehet jelenleg a legkedvezőbb befektetési lehetőség a magyar piacon. Ez egyrészt az adómentes megtakarítás lehetőségét kínálja, másrészt az idén januártól devizában jegyzett befektetési termékek is elhelyezhetők rajta. Ezt a "kombinációt" meglátásuk szerint kevés külföldi alternatíva tudja lekörözni.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.