Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Marginálisan érinti a Mol csoportszintű gazdálkodását az iráni olajembargó - közölte a Mol kedden a Reuters-hez eljuttatott közleményben.
Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn állapodtak meg abban, hogy az EU július 1-jéig késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját.
A Mol csoportszintű eredményeiben a feldolgozás és kereskedelem (downstream) divízió a kamat- és adófizetés, amortizáció és értékcsökkenés előtti nyereség (EBITDA) mintegy 20 százalékát adta 2011 első kilenc hónapjában. Az olasz leányvállalat, az Italiana Energia e Servizi S.p.A (IES) a teljes downstream finomítói kapacitásból kevesebb, mint 15 százalékkal részesedik.
Az IES működése "több lábon áll" - fogalmaz a Mol közleménye. A finomító különböző kőolajtípusokat is képes feldolgozni, például szaúdi, ural, iraki és más típusú olajokat, illetve ezek keverékét. Embargó esetén az IES többféleképpen is pótolhatja olajellátását a mediterrán spot piacról. Az IES 2009-ben és 2010-ben is talált megoldást az iráni olaj pótlására.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.