Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Egy év alatt elvileg kiépíthető az elektronikus útdíjrendszer, amely csak akkor lehet hatékony, ha a fuvarozók számára még megfizethető díjakat állapítanak meg - állítja a közgazdászokból, mérnökökből alakult civil szervezet, a FairTransfer tanulmánya, amelyet a Napi Gazdaság és a Népszava ismertetett csütörtökön.
Az e-útdíjjal kapcsolatos elképzelésekről egyelőre az tudható, hogy 2013. július 1-jétől vezetnék be, nyolcezer kilométert kívánnak fizetőssé tenni, és évi 150 milliárd forint bevételt várnak tőle. Jelenleg a tehergépjárművek 1 700 kilométernyi autópályán és autóúton kötelesek díjat fizetni, az e-útdíjat a jelek szerint még a több mint hatezer kilométer főúthálózaton is fizetni kellene - írta a Napi.
A forgalom java része a gyorsforgalmi hálózaton generálódik, így a bevétel jelentős része is itt koncentrálódik, a FairTransfer szerint a bevétel kétharmadát adhatja az autópálya-használat, a közúthálózat pedig a harmadát, miközben a költségeloszlás fordítva alakul. A tanulmány kitér arra is, hogy a gyorsforgalmi hálózaton a díjfizetők jelentős része, akár kétharmada külföldi, míg a közúthálózaton jellemzően a magyar fuvarozók fizetnének.
A Népszava kiemeli, hogy a kabinet kezdetben kilométerenkénti 20 forint körüli útdíjakról beszélt, ez később 40-50 forintra emelkedett, manapság pedig már kilométereként 75 forintos tarifákról lehet hallani. A teherfuvarozók számára azonban legfeljebb a 40-50 forintos díjak lennének elfogadhatóak a FairTransfer szerint.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.