Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Költségvetési Tanács további információkat kér a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a jövő évi költségvetésről.
A tanács kedd délutáni ülésén egyhangúlag úgy határozott: felhatalmazza a testület elnökét arra, hogy további adatokat, információkat kérjen a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a már elfogadott jövő évi költségvetés hátteréről – mondta az ülés után Kovács Árpád, a testület elnöke.
A tanács korábban információkat és hatástanulmányokat kért a tárcától, miután megállapította: a költségvetési törvényjavaslat benyújtása óta az Országgyűlés számos, a költségvetés bevételi és kiadási oldalát, valamint az adórendszert több esetben jelentős mértékben módosító javaslatot fogadott el.
Az elfogadott módosító javaslatok következtében a 2013-as költségvetési törvény, amelynek sarokszámait 2012. július 12-én rögzítette az Országgyűlés, alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amit a tanács vizsgált, és amivel kapcsolatban alapvető ellenvetése nem volt.
Felhívták a figyelmet arra: a tranzakciós adó átalakítása, a kisvállalati adó és a tételes vállalati adózás bevezetése, valamint a munkáltatói járulékterheket érintő változások miatt alapjaiban változik a vállalatokat terhelő adók rendszere. A változások 2013. évi hiányra gyakorolt hatása pedig csak részletes hatástanulmányok alapján ítélhető meg.
A tárca múlt héten küldte meg a dokumentumokat a tanácsnak, amelyek elsősorban azokat a számításokat tartalmazzák, amelyek a 2013-as költségvetés főszámainak elfogadása után a munkahelyvédelmi akcióterv bevételi ellentételezését támasztják alá.
A hvg.hu hétfőn írt arról, hogy a korábbi értesülésekkel ellentétben a Költségvetési Tanács nem küldte vissza a Nemzetgazdasági Minisztérium hatástanulmányait, melyeket a jövő évi büdzséhez kellett elkészítenie a tárcának. Az ugyanakkor nem biztos, hogy nyilvánosságra hozzák majd a dokumentumokat, ha végül nem találnak bennük kivetnivalót.
Kovács Árpád nem konkretizálta, hogy az NGM új anyagainak vizsgálatát mikor fejezik be, mint mondta, a költségvetés elfogadásáig biztosan.
Ha az NGM megalapozó számításairól nem is születik állásfoglalás, egy tanácsi vélemény még biztosan lesz a 2013-as költségvetésről, közvetlenül a zárószavazás előtt meg kell állapítania ugyanis, hogy a büdzsé megfelel-e az államadósság szabálynak vagy nem. Erre elvileg szeptember 23-ig kerülhet sor, júniusban Matolcsy György azt ígérte ugyanis, eddig az időpontig igyekeznek elfogadni a büdzsét.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.