Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP szerint gyanús körülmények között született döntés a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV busztenderével kapcsolatban.
"Beszédes", hogy a döntést alig hat nappal az előtt hozták meg, hogy a Széles Gábor által szervezett és ingyen buszokkal támogatott Békemenet második felvonását szervezik Budapesten, a tendert nyerő VT-Transman pedig szintén Széles Gáborhoz köthető - írta közleményében Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője kedden a tender eredményhirdetésére reagálva.
Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester "ágált" ugyan az eredményhirdetés ellen, a közgyűlésben nem is szavazott az előterjesztésről, de csak eljátszotta az ellenvéleményt, "a Fidesznek tett hűségesküjét előbbre tartja" - közölte a frakcióvezető.
Horváth szerint elgondolkodtató, hogy a busztenderről mérlegelés nélkül döntöttek, mivel - mint írta - nincs fedezet a szerződés mögött, a többletköltséget pedig a budapestiekkel akarják nyolc éven keresztül megfizettetni. Szerinte ha aláírják a szerződést, akkor csak a 150 új busz közlekedik majd, mert másra nem lesz pénz, és csődbe megy a BKV.
Horváth Csaba közleményében megismételte, hogy ha jelen formájában aláírják a szerződést, akkor az MSZP hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz.
A BKK kedden hivatalosan is közölte, hogy a korábbi sajtóhíreknek megfelelően a VT-Transman nyerte a 150 új busz beszerzéséről szóló tendert. A 75 szóló és 75 csuklós Mercedes Citaro jövő májustól állhat forgalomba Budapesten.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”