szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Aligha igazak azok a legendák, amelyek az 1982-es magyar IMF-csatlakozás körül keringenek és azt sejtetik, hogy magyar illetékesek sora igyekezett Moszkva elöl rejtve tartani az előkészületeket. Kádár hitele címmel hamarosan megjelenik Mong Attila új könyve, amely a kommunista rezsim és az IMF közötti kapcsolatokat mutatja be 1956-tól 1990-ig, eddig feldolgozatlan állambiztonsági iratokat, valamint IMF-es belső feljegyzéseket is felhasznál. Részletek a könyvből.

Legendák sora kering arról, hogy milyen óriási volt a titoktartás, mennyire bizalmasan kellett kezelni az információkat az IMF-belépés tervéről az MSZMP Politikai Bizottságának 1981. szeptemberi ülése és a Központi Bizottság októberi jóváhagyó döntése között, nehogy Moszkva megint keresztbe tegyen a csatlakozásnak. Ezeket a legendákat tovább fokozta Medgyessy Péter állambiztonsági múltjának 2002-es nyilvánosságra kerülése, amikor miniszterelnökként azzal érvelt, hogy titkosszolgálati teendői során főleg a szovjetek elől védte az IMF-csatlakozással kapcsolatos titkokat.

Azt állította, hogy a Pénzügyminisztérium munkatársaként szakmai elemző munkát folytatott , és szigorúan titkos állományú (SZT) tisztként, D209-es fedőnévvel 1978–1982 között, a szovjet politikával szembefordulva, a Nemzetközi Valutaalaphoz való csatlakozás lehetőségeivel foglalkozott. Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal akkori elnökhelyettese egyik interjújában így emlékezett a titoktartással kapcsolatos elővigyázatossági intézkedésekről. „Már csak az volt a kérdés, miképp lehet ezt úgy megoldani, hogy a döntés után és a felvételi kérelem washingtoni benyújtása közben Moszkva ne értesüljön a szándékunkról. Végül úgy oldották meg a dolgot, hogy a felvételi kérelmünkkel külföldön készenlétben állt a futár és várta, hogy mikor indulhat Washingtonba. Abban a pillanatban, amikor a KB ülésén megszületett a döntés, a futár azonnal indult az amerikai fővárosba. Így mire a KB-tanácskozás szünetében bárki is értesíthette a budapesti szovjet nagykövetséget és utána Moszkvából befuthatott a helytelenítő telefonüzenet, Kádár joggal mondhatt a, sajnos már nem tehetünk semmit.”

Az ilyen és ehhez hasonló legendák ellenére nagyon kevés kézzel fogható bizonyíték van arra, hogy a szovjetek előtt valóban sikerült megőrizni a titkot. Még kevesebb arra, hogy Moszkva komolyan számba vett e volna a döntés megakadályozását. Ellenben legalább ennyi jelzés akad arra, hogy a szovjetek pontosan tudtak mindenről, és már nem akartak vagy nem tudtak közbeavatkozni. Medgyessy Péter munkájáról sem azt emelte ki az 1982. október 21-én kelt tartalékállományba helyezési javaslat, hogy a szovjetek előtt i titoktartásban jeleskedett volna. „Jelentős segítséget nyújtott az IMF- és Világbank-delegáció tárgyalásai során titkos úton megszerzett dokumentumok pénzügyi és egyben állambiztonsági szakvéleményezésében – írták róla, vagyis munkája eszerint csak háttérmunkára, véleményezésre szorítkozott.

A szovjeteket egyébként minden valószínűség szerint éppen a nagy taktikus Kádár tájékoztatt a folyamatosan a szándékairól: a PB szeptemberi ülése előtti vasárnapon a naptára alapján együtt ebédelt a nagykövett el, és a KB-ülés utáni napon is szovjet vendéget fogadott. Titokban azért sem kellett és lehetett tartani az információt, mert a csatlakozással kapcsolatos hírek Budapesten éppen úgy terjedtek, mint a világ pénzügyi központjaiban. Nagyon meglepő lett volna, ha Moszkva ezekről nem hallott volna. Az IMF európai osztályának német származású munkatársát egy belső feljegyzés szerint október 1-jén hívta fel valaki a német kormányból azzal, hogy egy iparkamarai vezető Budapestről visszatérve állította, városszerte mindenki arról beszél, hogy Magyarország hamarosan beadja csatlakozási kérelmét.

 A vicces inkább az, hogy kik nem tudtak róla, vagy a nagy titkolózás jegyében hogyan tettek úgy, mintha nem tudnának semmit, illetve amit tudnak, nem akarják elmondani. Az IMF archívumában az egyik belső emlékeztető azt a találkozót írja le, amelynek során Mohácsi István, a washingtoni magyar nagykövetség frissen kinevezett harmadtitkára az IMF központjába ment bemutatkozó látogatásra október 8-án, és az esetleges csatlakozásról érdeklődött . A Valutaalap illetékese nem árult el neki semmit, miközben pontosan képben volt, hogy november elején megérkezik a csatlakozási kérelem. „Mohácsi keveset tud, annál többet gyanít, és megpróbált információmorzsákat kipecázni tőlünk („trying to fish”) barátságos és nem nagyon nyomulós módon” – írták a találkozó után az IMF szakértői. Ez a találkozó és egy másik dokumentum is arra utal, hogy a Külügyminisztériumot és a külföldön szolgálatot teljesítő magyar diplomatákat mintha igyekeztek volna kihagyni az előzetes értesítésből, ami azért furcsa, mert a csatlakozási kérelmet végül a külügyminiszter, Puja Frigyes írta alá. Az IMF egyik belső feljegyzésében jegyezték le azt a történetet, hogy az amerikai State Department egyik illetékese a KB-döntés után, de még a csatlakozási kérelem beadása előtti héten hivatalában fogadta a washingtoni magyar nagykövetet, és a legjobb szándékok mellett gratulált neki, de csak a meglepett arcát látta.

Kádár János és Grósz Károly a Parlamentben
©

 „A magyar nagykövetet szándékosan nem értesített ék a döntésről, kis kellemetlenség, neheztelés lett az eset elkerülhetetlen következménye”65 – írták az IMF-nél. A világsajtó 1981. november 4-én tudósított nagy terjedelemben arról, hogy előző nap a kelet-európai országok közül harmadikként Magyarország benyújtott a csatlakozási kérelmét, és hamarosan Lengyelországtól is hasonló lépés várható.  Ez november 10-én be is következett . Így ha néhány nappal is, de mégiscsak sikerült megelőzni a versenytársat, vagyis a magyar vezetés sikeresen elérte, hogy a világsajtóban Magyarországgal foglalkoztak nagy terjedelemben. Ha fordított helyzet állt volna elő, ha Lengyelország csatlakozott volna előbb, akkor a magyar lépés messze nem váltott volna ki ekkora visszhangot, és a csatlakozás hírének sem lett volna ekkora hatása a pénzpiacokon.)

A New York Times nem kevés derűlátással azt emelte ki, hogy forrásai szerint „ellentétben más jelöltekkel, amelyek a csatlakozással a hitelek megszerzésére törekednek, Magyarország egészséges gazdasággal rendelkezik, amely 1980-ban 300 millió dolláros kereskedelmi többletet produkált”.66 Idehaza az újságok szűkszavúan számoltak be a hírről. A Magyar Rádió akkori gazdasági újságírója, Farkas Zoltán (a  HVG jelenlegi rovatvezetője) a szerzőnek adott interjújában azt mesélte, épp a ferihegyi reptéren volt, mert valahova utazott , amikor látt a, hogy „a Daily News–Neueste Nachrichten magyar kiadású angol–német kétnyelvű újság címlapon közölte a hírt a csatlakozásról. Nyomban betelefonáltam a rádióba […], hogy ha szükségük van kommentárra, el tudom mondani, hogy ennek mi a jelentősége.” Ott azonban rögvest megnyugtatt ák, hogy „már megkapták az eligazítást: csak a hírt lehet leadni, kommentálni nem szabad”.

(Részletek Mong Attila: Kádár hitele című álló könyvéből.)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!