Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Rontotta növekedési kilátásáit Magyarországgal kapcsolatban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Az OECD szerint a magyar gazdaság a májusban jelzett 1,5 százalék helyett 1,6 százalékkal csökken idén. De ami még súlyosabb: 2013-ra a nemzetközi szervezet jelentősen lerontotta fél évvel korábbi előrejelzését. 1,1 százalékos növekedés helyett az OECD szakértői szerint jövőre is marad a kis mértékű zsugorodás (-0,1 százalék),
Az OECD ugyanakkor elfogadta, hogy a kormány tartja a költségvetési szigort, és azzal számol, hogy az államháztartás GDP-arányos deficitje az idei 3 százalékról jövőre 2,7 százalékra csökken, és ezen a szinten marad 2014-ben is
Az OECD ugyanakkor szól arról is, hogy jelentősek az inflációs kockázatok, melyek szerintük meghaladják a 6 százalékot, ami kétségessé teszi a jegybanki inflációs cél teljesíthetőségét.
Az előrejelzés szerint az EU/IMF-hitelmegállapodás megkötése kulcsfontosságú, különben gyorsan veszélybe kerülhet a költségvetés fenntarthatósága, és tovább romolhat a kormány hitelessége. Az OECD anyaga szól az elmúlt időszakban végrehajtott kamatcsökkentésekről is: eszerint ezek az árstabilitást, valamint a monetáris politika hitelességét is veszélyeztetik.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A hatóságok szerint egy 28 éves helyi férfi követhette el a rongálást.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.