szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egynapos munkalátogatásra Moszkvába utazik csütörtökön Orbán Viktor kormányfő, és tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Szóba kerülhet a Déli Áramlat, a közlekedés, a mezőgazdaság és a paksi atomerőmű.

Megbeszélésük fő témái várhatóan energetikai - azon belül is a Déli Áramlat földgázvezeték helyzete -, valamint közlekedési kérdések lesznek, amelyekről egyébként legutóbbi, 2010. novemberi találkozójukon is egyeztetettek a felek.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára múlt heti interjúban elmondta: a magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin meghívására tesz egynapos látogatást az orosz fővárosban.

Hangsúlyozta: Magyarország elemi érdeke, hogy az Oroszországgal, második legfontosabb kereskedelmi partnerével kialakított modern, a 21. századhoz méltó együttműködése tovább fejlődjön.

A csütörtöki találkozó napirendi pontjai között szólt az energetikai együttműködésről, amellyel kapcsolatban emlékeztetett a Déli Áramlat földgázvezeték építésére, amelyet tavaly december 7-én kezdtek meg a Fekete-tenger partján fekvő Anapa közelében. A vezeték innen, Anapától indul, és Ukrajna kikerülésével a Fekete-tenger alatt, Bulgárián és Szerbián át Magyarországra, Szlovéniába és Olaszországba szállít majd gázt. Szijjártó Péter - aki decemberben már járt Moszkvában, és találkozott mások mellett Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgatóval - azt mondta: a Déli Áramlat magyarországi szakaszának előkészületei jól haladnak, a szükséges intézkedéseket a magyar kormány megtette.

Paksról is szó esik?

A paksi atomerőmű bővítéséről és az abban való esetleges orosz közreműködésről szólva - amelyről a magyar sajtó többször is mint a mostani moszkvai látogatás egyik központi témájáról cikkezett - kijelentette: a kabinet célja, hogy a magyar villamosenergia-felhasználásban a jelenleginél jóval nagyobb részt biztosítson a paksi erőmű. 

A kormány a jövőben növelni szeretné azt a jelenleg 43 százalékos arányt, amelyet a paksi atomerőmű fedez az ország villamosenergia-felhasználásából - magyarázta. Ehhez azonban óriási beruházásra van szükség, ami természetesen "komoly várakozásokat generál", de mivel még nem történt pályázatkiírás, nem zajlottak konkrét tárgyalások, "minden híresztelés idő előtti". Hozzátette: ha csütörtökön Moszkvában felmerül a kérdés, a magyar fél ismertetni fogja az álláspontját.

Téma lesz a közlekedés

A moszkvai vizit másik nagy témája a közlekedés lesz - ismertette Szijjártó Péter -, hiszen Oroszországnak kulcsszerepe van abban, hogy a távol-keleti és a kaukázusi áruk milyen útvonalon jutnak el Európába. Emellett oktatási, ipari és mezőgazdasági együttműködési témák kerülhetnek majd szóba.

Az agrárkérdések megvitatását az is erősítheti, hogy a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság mezőgazdasági munkacsoportjának éppen kedden ért véget kétnapos budapesti tanácskozása, amelyen a résztvevők megállapították: az eddiginél is dinamikusabban fejleszthetők a magyar-orosz agrárkapcsolatok. 

A parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke, Font Sándor hangsúlyozta a munkacsoport ülése után, hogy tovább kell növelni az Oroszországba irányuló magyar élelmiszerexportot.

Az Oroszországba irányuló magyar mezőgazdasági export az elmúlt két évben csaknem 20 százalékkal nőtt, a 2011-es magyar élelmiszergazdasági export pedig meghaladta a 265 millió dollárt, amely 16 százalékkal magasabb az azt megelőző évhez képest, és a kivitel 2012 első hét hónapjában további 6 százalékkal emelkedett.

Orbán Viktor legutóbb 2010 novemberében járt Moszkvában, és szintén Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, aki akkor a miniszterelnöki posztot töltötte be.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!