Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP számítása szerint a hétfőn bejelentett intézkedésekkel együtt az Orbán-kormány összesen több mint 2700 milliárd forint megszorításról döntött.
Burány Sándor országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: ilyen brutális megszorítás-sorozatot még egy kormány sem zúdított az országra a rendszerváltás óta.
A szocialista politikus szerint mindez csökkenő lakossági fogyasztáshoz, zsugorodó gazdasághoz, a versenyszférában elbocsátási hullámhoz és rekordszámú cégmegszűnéshez vezetett, a születések száma pedig tízéves mélypontra csökkent. Ez azt jelenti - folytatta -, hogy a megszorítások aláásták az életszínvonalat és a gazdasági növekedést. Burány Sándor szerint jól járt viszont "a felső tízezer", amely korábban nem látott adókedvezményeket vehet igénybe, és a Fidesz-közeli vállalkozói kör is.
Az MSZP-s képviselő kérdésre válaszolva azt mondta: pontos képet fest a magyar demokrácia állapotáról az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló jelentéstervezetet, amelyet a portugál zöldpárti EP-képviselő, Rui Tavares készített, és amelyet szerdán fogadott el az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottsága. A Tavares-jelentés ugyanakkor semmilyen szankciót nem javasol - jegyezte meg, hozzátéve, a szocialisták nem is támogatnának olyan előterjesztést, amely az itt élőket büntetné.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”