szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ahogyan az Orbán-kormány a bankoktól, úgy Brüsszel a telekomcégektől várja azt, hogy önként vágják le egyik végtagjukat. Csak míg a magyar kormányfő a devizahiteles szerződések újraírását kéri, addig az Európai Unió azt szeretné, ha a mobilszolgáltatók maguk törölnék el a roamingdíjakat.

Az Európai Unión (EU) belüli mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjainak önkéntes kivezetését javasolja az Európai Bizottság a témáról készített rendelettervezetében – írta hétfői számában a Focus című német hírmagazin. A tervezet szerint a szolgáltatóknak egy "önkéntes mechanizmust" kellene kidogozniuk azzal a céllal, hogy legkésőbb 2016 júliusáig ingyenessé váljon az EU-n belüli barangolás (roaming). A bizottság továbbá javasolja, hogy 2014-re ismét írjanak elő roamingdíj-csökkentést a szolgáltatóknak.

A fogyasztóknak kedvez az a javaslat is, miszerint a mobilszolgáltatókat kötelezni kell arra, hogy olyan csomagokat is kínáljanak az új előfizetőknek, amelyekben a hűségidő nem két év, hanem 12 hónap – írta a Focus magazin. A brüsszeli testület az internethasználattal kapcsolatban is erősítené a fogyasztók pozícióját, a távközlési piac működését szabályozó új uniós rendelettervezet szerint az internet-szolgáltatóknak az eddiginél pontosabb adatokat kell közölniük a szolgáltatás minőségéről, elsősorban a tényleges le- és feltöltési sebességről.

Az Európai Bizottság által előkészített legutóbbi európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az idén július 1-jétől az unión belüli barangolás esetén a kezdeményezett hívások díja csaknem 15 százalékkal, a fogadott hívásoké megközelítőleg 10 százalékkal, az sms-küldéseké pedig 8,2 százalékkal csökkent. A mobilinternetezésért harmadával kevesebbet kell fizetni júliustól az EU-n belül, beleértve a frissen csatlakozott Horvátországot is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Legyőzhetjük a vírust, de utána hosszú romeltakarítás jön

Legyőzhetjük a vírust, de utána hosszú romeltakarítás jön

Hét magyar szenvedett súlyos balesetet Németországban egy autós üldözés után, ketten meghaltak

Hét magyar szenvedett súlyos balesetet Németországban egy autós üldözés után, ketten meghaltak

Fülöp herceg jó néhány saját festményt is hátrahagyott az utókorra

Fülöp herceg jó néhány saját festményt is hátrahagyott az utókorra