Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A kormány által adott november 1-jei határidő előtt, már pénteken benyújtotta a bankszövetség a devizahitelekre vonatkozó mentőcsomagját: átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem - mondta az M1 Híradónak Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
Kovács Levente szerint odafigyelnek a peres ügyekre is, valamint két olyan új pontot is rögzítettek a javaslatban, amelyek a civil szervezetekkel folytatott egyeztetések eredménye. Az egyik újdonság, hogy a bankok hozzájárulásával előrébb hozzák a kilakoltatási moratóriumot. Eszerint november 1-jétől nem kezdeményeznek kilakoltatást. A másik újítás, hogy a kilakoltatás akkor is elmarad, ha az adósság nem haladja meg az 500 ezer forintot. További részletekről a bankszövetség főtitkára nem nyilatkozott.
A Híradó úgy tudja, a bankok javaslata - bár több új elemet is tartalmaz - jelentős részben a már szeptemberben elkészült két javaslatra épül. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, három-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú deviza alapú jelzáloghiteleket. Hozzátette: a kormány olyan megoldást szeretne találni a devizahitelesek problémájára, amellyel jövőre már 15-20 százalékkal csökken az érintettek törlesztőrészlete.
A nemzetgazdasági miniszter felidézte: a kormány arra kérte a bankokat, hogy 2013. november 1-jéig módosítsák a szerződéseket, és tegyenek lépéseket a törlesztőrészletek csökkentése érdekében, mivel azonban a visszajelzések alapján a bankok nem tudtak "tömeges megoldást találni" az elmúlt két hónapban, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium most azon dolgozik, hogy november elseje után haladéktalanul be tudjon terjeszteni egy, a devizahitelesek problémájára megoldást kínáló javaslatot.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.