Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megemelte alapár-prognózisát a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöksége pénteki ülésén.
A 2014. április 1-től 2015. március 31-ig tartó kvótaévre az alapár éves átlagára vonatkozó előrejelzése kilogrammonként 103 forint lett az eddigi 99 forint helyett. A szakmai szervezet pénteken azt közölte, az elnökség a prognózist a kvótaév során negyedévente felülvizsgálja és indokolt esetben módosíthatja.
A következő negyedévben az európai piaci helyzet alakulása egyes tejtermékek esetében átmeneti kínálatbővülést jelez előre.
A terméktanács közleményében felhívta a piaci szereplőket arra, hogy tartózkodjanak a dömpingárak alkalmazásától, a diszkriminatív árképzés tilalmának megkerülésétől, megszegésétől. A szervezet kiemelt figyelmet fordít a tisztességtelen piaci magatartásra vonatkozó valamennyi jelzésre és minden indokolt esetben soron kívüli, határozott hatósági intézkedéseket fog kezdeményezni.
Az elnökség a 2014/15-ös kvótaév első negyedévére kilogrammonként 102 forintos alapár átlagot jelez előre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.